Hiszek abban, hogy valahol valaki őrzi a szívem kulcsát

Szeretnék hinni abban, hogy ez így lesz. Egy váratlan pillanatban egymásra találunk. Csupán egy pillantás lesz, amiből mindketten tudjuk, egymásra vártunk.

Irigylem azokat az embereket, akik egészen fiatalon rátalálnak életük szerelmére és együtt veszik az akadályokat. A közvetlen környezetemben vannak ilyen párok, akik a huszas éveiktől kezdve együtt vannak, de belőlük van kevesebb. A kitartás nagyon fontos alappillére egy párkapcsolatnak, sőt úgy gondolom, hogy egy párkapcsolat leginkább döntés kérdése.

Ahogy haladunk előre az időben azt érzem, hogy egyre nehezebben bízom meg másokban és a lelkesedésem sem a régi. A kis hátizsákom telis tele van mindenféle tapasztalással. Sajnos a táskám legalján vannak a rég elfeledett jóleső érzések, és felül pedig az elmúlt kapcsolatok kudarcélményei.

Szeretnék hinni abban, ahogy a kedvenc Disney meséim főszereplői is megtalálták az igazit, én is rátalálok majd a hercegemre. Nem kell, hogy fehér lova legyen, és az sem fontos, hogy szőke legyen, sokkal inkább vágyom egy hétköznapi férfira, aki előtt nem kell megjátszanom magamat, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, a hibáimmal együtt. Ne feledjük, senki sem tökéletes, és mindenkinek van egy tapasztalásokkal telepakolt hátizsák a vállán.

Egy olyan párra vágyom, aki lehúzás helyett a magasba emel. Ha arról van szó, mellette egy kicsit kockáztathatok, mert tudom, hogy bármi történjék, ő mindig mellettem lesz, és fogja a kezem.

Szeretném azt érezni, hogy minden rendben van, és nincs helye köztünk kétségeknek vagy féltékenységnek és drámáknak sem. Tudom, hogy az érzéseim igaziak és ez már sosem múlik el. Nem keresem többé a szerelmet, hisz megtaláltam, ugyanis ő az, akivel le akarom élni az egész életemet. Együtt sétálunk majd a naplementében, és olyan erősen fogjuk egymás kezét, mintha sosem akarnánk elengedni. Érzem a szerelmünk erejét, ami mindennél erősebb, és még a hidegebb időkben is felmelegíti a testemet és a lelkemet.

Elképzelem, ahogy együtt utazgatunk és az egyik este megállunk Annecy főterén és egymás szemébe nézünk. Az eső utáni fényekben megcsillan a város igazi arca. Ez az este csak a miénk. Egyedül csak mi vagyunk jelen a pillanatban, ami remélem sosem ér véget. Úgy érzem, mintha az egész világ a miénk lenne.

Nyitókép: Shutterstock