Férfivélemény: A magas elvárásaid miatt lemaradhatsz az igaziról

Bár azt a kérdéskört, hogy miért van annyi szingli férfi és nő nem igazán lenne fair annyival letudni, hogy sokan irreálisan magas elvárásokat támasztunk szívünk választottjával szemben, tagadhatatlanul közrejátszik ez is a probléma kialakulásában.

A gondoknak csupán kezdete az, hogy az általunk hőn áhított pár külső vonásait, mint a magassága, súlya, hajszíne, kora, de sokszor még a felvitt smink mennyiségét és a hason található kockák számát is mind elképzeljük valahogy, kialakítva magunkban egy ideált, aminél lejjebb nem szívesen adjuk. Példának okáért van olyan barátom, aki harminc pár évesen nem hajlandó huszonöt év feletti lányokkal ismerkedni, általa nagyon csavarosan kifejtett okok miatt, amiket sosem tudtam igazán megérteni. Ezzel az elhatározásával már csírájában elfojtja olyan kapcsolatok lehetőségét, amik boldoggá tehetnék és mindezt miért? Mert van egy kép a fejében, amitől egyszerűen nem tud elvonatkoztatni.

A külső vonásokra aztán rápakolunk további kizáró tényezőket, egzisztenciát, a másik családhoz, barátokhoz való viszonyát. Gondoljunk csak bele, hogy hány nő tekint baljós jelként arra, ha egy férfi jó viszonyt ápol az anyjával és hány férfi rosszallja ugyanígy, ha egy nőnek mondjuk túl sok férfi barátja van. Csupa olyan dolog, amiket rossz tapasztalataink miatt automatikusan riasztónak vélünk, megfeledkezve arról, hogy nem mindenki az exünk vagy a fejünkben élő rossz példa attól még, mert van köztük 1-2 közös vonás.

A túl magasra pakolt léc mögött millió indok állhat, az elköteleződéstől való félelemtől kezdve az önmagunkról kialakított képünk alul- vagy épp túlbecsülésén keresztül a minket körülvevő embereknek történő megfelelésig, a végeredmény azonban többnyire ugyanaz: boldogtalanok maradunk azért, mert lehetőséget sem adunk olyan embereknek, akikkel egyébként teljesen kiegyensúlyozott kapcsolatban lehetnénk.

Forrás: Shutterstock

A félreértések elkerülése végett itt nem arról van szó, hogy azokkal is erőltetni kell egy kapcsolatot, akikkel semmilyen közös vonásunk nincs és egyáltalán nem passzolunk össze. De nézzünk magunkba és idézzük fel, hányszor történt meg velünk az, hogy egy alakuló ismerkedés, potenciálisan többé is válható kapcsolat elején elkezdtünk önmagunkban vagy akár mások előtt kifogásokat keresni és apró, egyébként lényegtelennek tűnő dolgokba belekötni a kiszemeltünket illetően. Egészen addig marcangolva magunkban ezeket, míg végül mondvacsinált okokra hivatkozva véget is vetettünk a kezdődő kapcsolatnak.

És ugyanígy gondoljunk bele abba is, hányszor tettük ki magunkat annak, hogy az egyedülléttől való félelmünk miatt olyan ember mellett kötöttünk ki, akinek farkasordító hibáit letagadtuk magunkban, szemellenzősen belerohanva egy olyan kapcsolatba, ami nem több megalkuvásnál, vagy rosszabb esetben ránk is káros viszonynál. Persze az is előfordul, hogy egyszerűen csak reménykedünk abban, hogy a lassabban beinduló néhány randit követően a kapcsolat formálódik, és annyira ráhangolódunk egymásra, hogy abból idővel szerelem lesz. Ez viszont sokkal inkább szeretet, mintsem igazi szerelem, aminek igenis arcon kell csapnia az embert már az első néhány alkalommal is.

Ez a két, egymással szöges ellentétben álló jelenség egyaránt képes rombolni a párkapcsolatainkat. Míg a túlzottan magas elvárások egyenesen gátolják, hogy egyáltalán lehetőséget adjunk azoknak az embereknek, akikkel együtt lehetnénk, addig a túlzásba vitt megalkuvás olyan, akár évekig húzódó, alapjaiban működésképtelen kapcsolatokba zárhat minket, amik folyamatos külső és belső feszültségeket okoznak nekünk. Ennek pedig komoly következményei lehetnek mind a mentális, mind a testi egészségünkre nézve. A megoldás szokás szerint valahol a kettő közötti aranyközépúton rejlik, érdemes néha leülnünk és átgondolnunk magunkban azt, hogy a problémáink kiindulópontja vajon tényleg a másik fél, vagy pedig az, amit mi vetítünk rá a helyzetre.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek