A "PMS" nem egy kriptovaluta rövidítése, és ezt jobb, ha a pasid is időben megtudja

Egyszer egy sárkány, egyszer egy királylány...

A PMS (premenstruális szindróma) egyik tipikus tünete az indokolatlannak tűnő ingerlékenység, ami valljuk be, nem mentség arra, hogy időnként ok nélkül is letépjük a párunk fejét. Ettől még azonban tény, hogy a hormonok hullámvasútján néha magunk sem tudjuk, mitől vág minket ketté az ideg.

Amin tegnap nevettem, azon ma sírni fogok

Egyszer történt, hogy a pasim, Tibi, az alábbi jelenetre tért haza: ülök a laptopommal az étkezőasztalnál, enyhén üveges tekintettel, mint aki azonnal elsírja magát. Csodálkozva kérdezte, hogy mi a baj, mire én elé toltam a teás bögrémet, amiben egy darázs teteme úszkált. Nem értette, mi a probléma, és ez azután sem változott, hogy elmondtam: mélységesen együtt érzek szegény darázzsal, aki hősi halált halt a bögrémben a cukorvadászat csatamezején...

Attól még, mert ma utállak, holnap simán szerethetlek!

Tudom, ez esetben sem jelent mentséget a hormonok felhalmozódása, de vannak napok, amikor idegesít, ahogyan a szeretteim rágják reggel a pirítóst, vagy ha valaki nem a nekem tetsző tempóban sétál előttem az irodai folyosón. Belátom, volt már rá példa, hogy leteremtettem a pasimat, amiért túl sokáig mosta a fogát, és a fejéhez vágtam, hogy az új házunkban két fürdőszobánk lesz, mert nem vagyok hajlandó állandóan rá várni - holott egy másodperccel sem töltött több időt a fürdőszobában, mint máskor.

Csak még 5 perc...!

Általában én ébredek először, és amikor a párom felébred, azzal szembesül, hogy meredten bámulom a plafont, és valami ördögi tervet szövögetek azzal kapcsolatban, hogyan találjuk meg az örök élet, a végtelen egészség és a kifogyhatatlan malacpersely titkát. Aztán beköszöntenek a PMS-sel tarkított napok, és úgy érzem magam, mint akit fejbe vágtak egy vízzel teli vázával. Utálom a reggelt, nincs erőm felkelni, és furcsán nézek életem párjára, amiért már kora reggel a világmegváltó terveivel vegzál.

Sokáig furán éreztem magam a követhetetlen viselkedésem miatt. Zavartak a falásrohamok, az ingerültség, a fáradtság vagy a felfokozott érzelmi kitörések. Megmondom őszintén, még párkapcsolati vitáim is voltak emiatt. Mígnem aztán az egyik barátnőmtől hallottam a PMS-ről.

Igyekeztem minél részletesebben beszámolni neki az engem érő hatásokról, hogy empátiát csikarjak ki belőle, nehogy aztán elhagyjon. Na jó, csak viccelek, nem volt arról szó, hogy emiatt faképnél hagyna, mindenesetre könnyebb az életünk azóta, mióta tudatos vagyok a testemmel kapcsolatban - és amióta ő is tudja, hogy nem őrültem meg, legfeljebb "átmenetileg vagyok bolond".