Veled fekszem, veled ébredek - pedig te már nem is gondolsz rám

Akkor még azt gondoltam, hogy ha csak egy-egy százalékkal is, de egyre kevesebbet fogok gondolni rád, és egy szép napon majd arra ébredek, hogy elcsendesül a fejem, hogy kipusztít téged magából a tudatom, és végre ugyanúgy leszek belül is mint kívül: tökéletesen egyedül. De nem így történik...

Lassan fél éve, hogy felszívódtál, hiszen normális szakításnak nem nevezhető az, amikor valaki mindenféle indoklás nélkül hirtelen nem válaszol egy levélre, aztán pedig örökre eltűnik. Ez a gerinctelen, felelősséget vállalni képtelen, gyáva emberek reakciója egy problémára. Bár még hosszasan tudnám sorolni, mennyi rossz tulajdonságod van, amelyek miatt örülnöm kellene, hogy megszabadultam tőled, valahogy a szívemben mégsem ezek a döntő érvek.

Feleannyira sem vagy jóképű, mint amennyire én csinos vagyok, és jelentősen unalmasabb az életed az enyémhez képest, mégis, annyira színes és érdekes a tudatod, a személyiséged, hogy nem tudok nem elolvadni tőle. Nem vagy túl kedves, de ha akarsz, nagyon is az tudsz lenni. Nem vagy túl ragaszkodó, de pontosan tudod, mikor kell utánam nyúlni, mikor vagyok szomorú és hitevesztett. És a humorod, egyszerűen zseniális, ami nem meglepő, hiszen végtelenül okos vagy. Aztán persze ott van az intimitás, a szexualitás világa, ami mindig is olyan volt köztünk, mintha izzó vasak találkoztak volna. Meg tudtam volna halni minden egyes alkalommal, amikor szeretkeztünk.

Ám a valóságban ez az ömlengés nagyon egyoldalú volt. Te sosem rajongtál értem ugyanennyire, nem is hazudtad ezt soha, csak valahogy úgy forgattad a lapokat, hogy végül mindig veled maradjak – vagy visszatérjek hozzád. Nem kellettem teljesen, de elengedni sem akartál igazán. Úgy hálóztál be, hogy közben ártatlannak mutattad magad, mintha mindez csak az én agyam kitalációja volna. Pedig nem az volt.

Játszottál velem, mert kellett az önbizalomdopping, az elismerés, a női energia. Tőlem mindezt megkaptad, hiszen gyakorlatilag a lábaid előtt hevertem. Aztán, amikor már eleget kaptál belőlem, amikor már gatyába ráztam a lelked, és amikor már elvárásaim is lettek volna a sok kedvességért „cserébe", akkor felszívódtál. Amikor megjelentek az első viták, az első eldöntendő kérdések, akkor hirtelen fogtad magad, és nem válaszoltál az üzeneteimre.

De te annyira sem méltattál, hogy válaszolj. A némaságoddal egyértelműen kimutattad, mennyire jelentéktelen vagyok számodra, és azt is, hogy milyen ember vagy valójában. Ez a két dolog az, ami miatt fél évvel a szakítás után sem tudok aludni.

Persze már sokat javult a helyzet. A kezdetekben napról napra éltem, és nem voltam benne biztos, hogy megérem a következőt. Végigsírtam az éjszakákat, közben sorra nyitottam a borosüvegeket, és az is előfordult, hogy minderre bevettem egy altatót is, hogy teljesen kiüssem magam.

Hogy büszke vagyok-e rá? Nem, természetesen nagyon nem, sőt, kifejezetten szégyellem magam, de mentségemre szóljon, hogy muszáj volt valahogy elérnem a csendet a fejemben, és ez sehogy másképp nem ment, csak ha kiütöttem a gondolataimat. Amikor magamnál voltam, folyton rád gondoltam, amikor aludtam, veled álmodtam és sírva ébredtem. Rád gondoltam először és utoljára minden áldott nap, és úgy éreztem, meg fogok őrülni, ha nem csinálok valamit.

Persze meglett a tetteim következménye, hiszen teljesen elfelejtettem, hogyan kell tisztán és egészségesen aludni. Amikor elhatároztam, hogy visszatérek az egészségesebb életmódhoz, rettegtem minden este, hogy nem fogok tudni bor nélkül aludni. Persze nem is tudtam, hiszen már napközben ezen stresszeltem. Ennek az lett a következménye, hogy józanul és álmatlanul forgolódtam, nem ritkán 3-4 órán át, és rád gondoltam. Újra és újra megéltem minden sérelmemet, és közben vadul kerestem a választ arra a kérdésre, hogy miért tűntél el válasz nélkül. Miért nem érdemeltem meg annyit, hogy a szemembe mondd az igazságot, legyen az bármennyire is fájdalmas?

Persze mindennap sikerült elaludni végül, de rájöttem, hogy ez így nem állapot. Nem lehet úgy élni, hogy kora hajnalra sírom álomba magam. De az sem megoldás, hogy minden este borozok, mint egy alkoholista, már így is eleget ártottam magamnak. Nem marad más hátra, mint a rendszeres sport, a jóga és egy kis segítség a természet kincsestárából, amivel csillapítani tudom a gondolataimat és relaxálni a testem. Nincs más választásom, muszáj egy egészségesebb irányba haladnom, mert az önpusztítás ugyanúgy a gyávák ismérve, ahogy az eltűnés is. És ha valami biztos, akkor az 100 százalék, hogy én soha nem fogok úgy megfutamodni a problémáktól, mint ahogy te annak idején a mieinktől.

Nyitókép: Shutterstock

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

A Sedacur Forte vény nélkül kapható gyógyszer.