Daddy körkép a játszótéren - Neked melyik típus a kedvenced?

Harmincöt évvel ezelőtt, amikor én voltam kislány lepkehálóval kellett összevadászni az olyan apákat, akik aktívan részt vállaltak a gyermekeik életében. A nyolcvanas években nem igazán számított férfiasnak, ha egy apa a parkban tologatja a babakocsit vagy a játszótéren hintáztatja a kislányát. Persze elvétve akadtak akkoriban is ilyen esetek, mégis a gyerekekkel való séta, játszizás inkább a nő feladatai közé tartozott.

A minap a játszótéren álldogáltam és ahogy a sorstársaimat figyeltem megállapítottam, hogy megint kifejezetten sok az apuka. Szerintem ez nagyon szuper, mert így – biztos vagyok benne, hogy – jóval bensőségesebb viszony alakul majd ki apa és gyermeke között, mint mondjuk az én generációmnál.

Nézegettem a férfiakat: akadt köztük farmeres, öltönyös és vagány szakállas, baseballsapkás is. Elképzeltem, ahogyan nyolctól négyig komoly üzletemberek, határozott szakik, családfenntartók, akik keményen dolgoznak.

A tutujgatós

Ott van rögtön a tutujgatós apa típusa. Ő az, aki valószínűleg elsőgyerekes és még a széltől is óvja az utódját. Féltőn lohol a csemete sarkában, ugrásra készen, hogy időben ott legyen, ha a kicsi esetleg elbotlana. Rémálma a mászóka, mert oda a gyerek egyedül mászik fel... jaj, mi lesz, ha megbotlik, kicsúszik a kezéből a rúd és megüti magát? Ismertetőjegye, hogy a karját mindig kicsit előrefele tartja, mintha éppen el akarna kapni valamit – mondjuk a bajba jutott gyereket.

A laza

Na, ő az a típus, aki a tutujgatós szöges ellentéte. Amint becsukja maga mögött a játszótér kapuját, szélnek is ereszti a gyereket, ő maga pedig ledobja magát az első padra, ahonnan fel sem áll, csak ha vér folyik vagy indulni kell. Halálos nyugalommal végignézi, ahogy a csemetéje lezúzza a fél fejét, miközben arccal előre szánkázik le a csúszdán, majd egy „Na, megvagy?" rikkantással, természetesen a játszótér túloldaláról, el is intézi az esetet.

Az elfoglalt

Az elfoglalt apa... elfoglalt. Itt van, lejött a játszótérre, mert tudja, hogy kell a gyereknek a mozgás, kötelességtudóan be is vállalja a feladatot, de azért a bőréből teljesen kibújni képtelen. Éppen ezért telefonnal, sőt néha laptoppal felszerelkezve érkezik, hogy amíg a gyerek kitombolja magát, ő is hasznosan múlassa az időt: elintézzen néhány roppant fontos telefont és kiküldjön pár halaszthatatlan e-mailt. Elvégre így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.

A gyermeklelkű

Ő az, aki nem azért megy a játszótérre, mert kell, hanem mert szeret odajárni, ugyanis amint koccan mögötte a kerítés ajtaja ő maga is gyermekké lényegül át ismét. Önfeledtem építi a homokvárat, ássa az alagutat és rúgja a labdát. Teljes mértékben az adott feladatra koncentrál és szinte szimbiózisba kerül a gyerekkel, hogy a nap végén koszosan, izzadtan, lefáradva, de boldog mosollyal az arcán vánszorogjon haza – épp úgy, ahogyan a csemetéje.

Nyitókép: Shutterstock