Egy magányos héten jöttem rá, hogy nem bírok nélküled élni

Karesz havonta egyszer hazamegy a szüleihez vidékre, csupán két napot tölt ott és jön is vissza. Eleinte mégis zavart ez a rituálé, hiszen alapból sűrűek a hétvégéink, mindketten sokat dolgozunk és így még kevesebb időt tudunk együtt tölteni. Aztán rájöttem, hogy van valami jó abban, ha a kapcsolatban vannak úgymond magányos órák, jelen esetben napok, amikor az ember a saját ritmusában létezhet.

Kialakítottam a rutinomat és ezeken a szabad hétvégéken azt főzök, amit csak én szeretek, kihangosítva, a tévén hallgathatom azokat a számokat, amelyektől Karesz világgá szaladna és hosszú, forró fürdőket vehetek anélkül, hogy bejönne és megzavarna, mert egy helyiségben van a kád és a wc is... Neki pedig pont akkor kell pisilni, vagy jön rá a kettes számú, amikor kényelmesen elmerültem a habokban. Ha új lakásba költözünk, csakis olyat választunk, ahol külön van ez a kettő!

Ezekkel a havi miniszabikkal nincs gond, sőt, javaslom mindenkinek, hogy iktassanak be magányos órákat, de inkább napokat, mert jót tesz a párkapcsolatnak. Arra azonban nem számítottam, hogy egy hosszabb távollét Karesztól ennyire megvisel majd. Munka miatt el kellett utaznia egy teljes hétre. Közös életünkben először voltunk egymástól távol hét napig és ez teljesen más volt, mint a magányos hétvégék.

Az első napok jól teltek, hiszen csak az eddigi rutint kellett követnem. A harmadik naptól kezdve viszont egyre rosszabb volt hazatérni a lakásba, mert nem várt odahaza senki és nem volt nekem sem ki miatt várni a vacsorával. Máskor örömmel főzők magamra, de most nem kívántam semmit, és amit ettem, hát az sem esett jól. Csak azért gyűrtem le a falatokat, hogy ezen is túl legyek.

Éreztem, ahogy napról napra nehezedett a lelkem. Mintha kiszívták volna belőlem az életerőt és már semmiben nem leltem örömömet. Sem az evésben, sem a zenehallgatásban, de még a forró fürdőben sem. Lemerültem az illatos habok alá, hagytam, hogy szépen lassan eltűnjenek és a víz is kihűlt már, mire kikászálódtam. Egész éjszaka álmatlanul forgolódtam, sem a gyógytea, sem a tabletta nem segített elszenderedni.

Karesszal minden nap beszéltünk, reggel egymást ébresztettük, este egymás üzenetére feküdtünk, mégis úgy éreztem, a lakással együtt a lelkem is kiüresedett. Nem volt miért és kiért sietni haza a munkából, nem volt értelme bevásárolni és főzni sem, még a takarításra is csak nehezen vettem rá magam. Hiába tudtam, hogy csak átmeneti állapotról van szó, ezalatt az egy hét alatt megértettem, hogy Karesz mennyit jelent nekem, hogy nélküle élnem sem érdemes.

Korábban elég hosszú ideig éltem egyedül és bírtam a magányt, de azt hiszem, ha az ember megtalálja a társát, akibe nemcsak szerelmes, hanem akit szeret is, aki értelmet és célt ad az életének, akkor tudja, hogy mennyi mindent veszíthet. Ezt éreztem meg most én is, és amikor hazajött, ezért borultam zokogva a nyakába.

Nóri történetét Ághy Melinda jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock