Egynyári szerelmem, még mindig gondolok rád!

Pont itt történt, a Balaton partján. Ezen a strandon, egy ilyen nyáron. Csak akkor még fiatal voltam, nagyon fiatal. Ugyanígy feküdtem a fűben, talán négylevelű lóherét keresgéltem. Emlékszem, amikor hirtelen lehuppantál mellém és felkaptad az odagurult labdát.

- Szia! - köszöntél félszeg mosollyal oda nekem, majd gyorsan talpra szökkentél. Pár lépés után azonban megálltál és a vállad felett visszanéztél – a tekintetünk összefonódott.

Ezután gyanúsan sokszor gurult a labda felém. Bevallom, vártam is, hogy guruljon. Ahogyan azt is, hogy lopva újra rám nézz, ahogyan én néztem lopva rád. Érdekes módon pont akkor jöttél fürödni a Balatonba, amikor én, és a lángosozónál is összefutottunk.

- Te, ez a srác egész nap itt sündörög a haverjával – bökött meg egyszer csak. - Vigyorog, mint a vadalma – szaladt fel a szemöldöke magas homlokán. - Bejön neked?

- Helyes pasi... - vontam meg a vállam, aztán mindketten vihorászni kezdtünk.

- Na jó, akkor én most elmegyek pisilni. Egyedül! - szólt pár perc múlva, majd felpattant a törölközőjéről.

- Luca! - szóltam utána. - Luca!!!! - kiáltottam, ám ő hátra sem nézett, csak a kezével intett és már ott sem volt.

Pont így volt tökéletes

A srácot Balázsnak hívták, többek között ezt is megtudtam, amikor Luca lelépését követően odajött hozzám. Gyönyörű kék szeme volt és szívdöglesztő mosolya. Megkérdezte, elhívhat-e egy kávéra, fagyira, fröccsre, sörre... bármire. Én azt feleltem, nem hagyhatom csak úgy itt a barátnőmet, de ha visszajön, megkérdezem tőle, nem bánná-e, ha lelépnék egy kicsit. Luca persze nem bánta. Felcsapott egy könyvet és hessegető mozdulattal terelgetett Balázs felé, aki kissé távolabb várt rám. Este Balázs vacsorázni hívott, Luca pedig biztatott. Azt mondta, két hete vagyunk a Balcsin, vele már voltam eleget, nem bánja, ha most kicsit egyedül lehet.

Pedig tudtuk, hogy nem lesz folytatása. Hamar kiderült, hogy nagyon hasonlóak vagyunk, még abban is, hogy szeptembertől külföldön fogunk tanulni – csak éppen más-más országokban. Ez eleinte elszomorított mindkettőnket, de aztán úgy döntöttünk, éppen ezért teljesen a mának kell élnünk. Azt kell élveznünk, amit a pillanat kínál, nem rágódva a jövőn. Megbeszéltük, hogy mindent beleadunk ebbe a pár napba és utána szívfájdalom nélkül búcsúzunk el. Nem nehezítjük az életünket távkapcsolattal és az ezzel járó szenvedéssel.

Így is lett. Az az öt nap a Balatonnál Balázzsal fiatal éveim egyik legszebb emléke. S ezek az emlékek még ma is sokszor eszembe jutnak. Nem bánom, hogy megtörtént és azt sem, hogy csak öt napig tartott. Ez a kevés idő ugyanis tökéletes volt. Pont így volt tökéletes!

Veronika történetét Szépvölgyi Izabella jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock