Szenvedélyes randevúra vágytam, de túlagyaltam, és elrontottam mindent

Nagyjából egy órát készülődtem a randinkra: lezuhanyoztam, hajat mostam, precízen kisminkeltem magam, majd felöltöttem azt a ruhámat, amit a barátaim mindig ellenállhatatlannak tartottak. Még a tökéletes tusvonalamra is figyeltem, hogy igéző tekintetet varázsoljak magamnak. Úgy éreztem, hogy kihoztam a legtöbbet a megjelenésemből.

Mindeközben a találkozót ezerféleképpen elképzeltem: ahogy betipegek az étterembe, megpillant és a tekintete hosszasan elidőzik rajtam. Számos variációt megfogalmaztam: vajon mit fog mondani, amikor először meglát, vagy hogyan fog közeledni hozzám az első csók előtt.

A tervemnek megfelelően szerettem volna pontosan érkezni, ezért taxit hívtam, de izgalmamban meg sem néztem, hogy hol szállok ki. Nem számoltam azzal, hogy milyen eredménye lesz, ha a cipőm sarka beakad két macskakő közé. Így történt, hogy kiestem a taxiból, felhorzsoltam a térdem, és még a harisnyám is felszaladt. Úgy néztem ki, mint egy ágrólszakadt, útszéli nő, aki nem mellesleg egy csodás estét szeretett volna eltölteni álmai férfijával.

Felhívtam a lovagom, elmeséltem neki, hogy milyen baleset ért, ő pedig azonnal a segítségemre sietett. Valószínűleg a bokám is kibicsaklott, mert mire kiért az étterem elé, a lábfejem már megdagadt és alig bírtam lábra állni. Hívott egy taxit, amivel visszakanyarodtunk hozzám, és felkísért a lakásomba. Kellemetlen volt, és nem csupán azért, mert a támogatása nélkül a földszinten kellett volna éjszakáznom, de azért is, mert hatalmas rendetlenséget hagytam magam után. A piszkos tányérok kifolytak a mosogatóból, a macskám alma szanaszét szórva a nappaliban; arról nem is beszélve, hogy indulás előtt az ajtóm mellé helyeztem egy szemeteszsákot, de elfelejtettem levinni, így érkezésünkkor újdonsült vendégemet hatalmas bűz fogadta.

A lakásomban elhatalmasodó káosz látszólag cseppet sem zavarta őt, legalábbis megjegyzést nem tett rá. Bekísért, leültetett a nappaliban, felpolcolta a lábamat, és jeges borogatással segített levinni a duzzadást. Nagyjából fél óra múlva elindult haza. Hajnalig ébren voltam, és folyvást azon agyaltam, hogyan szúrhattam el minden esélyem. „Nem így kellett volna történnie... Miért érdemeltem ezt?! Lefogadom, hogy soha többet nem akar látni." Annyira szerettem volna, hogy minden a terveim szerint alakuljon, de az esténk végül totálisan balul sült el.

Másnap felhívott, és megkérdezte, hogy van a lábam. A beszélgetésünk rövid és lényegre törő volt, majd szóba került, amitől mindennél jobban rettegtem. Bár nem a történtek miatt, de úgy érzi, hogy nem kellene többet találkoznunk. Nem ért váratlanul, mert valahol tudtam, hogy ez a próbálkozás is pontosan úgy fog elsülni, mint az összes többi az elmúlt két évben.

Miért nem lehet egyszerű a társkeresés? Miért nem látják meg bennem a nőt, aki csak szeretetre és törődésre vágyik? Miért nem lehet valóság a megálmodott történeteimből? Bárcsak tudnám...

Nyitókép: Shutterstock