Nem létezik a szőke herceg, neked kell megmentened saját magadat

Sosem felejtem el, amikor pár éve két hónap ismeretség után külföldre költöztem az akkori párommal, és az anyám azzal a mondattal bocsátott az utamra, hogy egy párkapcsolat nem csak abból áll, hogy sétálunk kézenfogva a tengerparton és lobog a hajam a szélben. Az anyám nem egy romantikus alkat, de sajnos igaza lett. Hamar megtapasztaltam, hogy szimplán attól, hogy párkapcsolatban élek, a boldogság még egyáltalán nem garantált.

A pasim folyamatosan dolgozott, sosem volt rám ideje, és igénye sem arra, hogy kettesben romantikázzunk. Egy idő után már hozzám se ért, állandóan kritizált, én pedig magányosabb voltam, mint valaha. Hiába volt mellettem egy férfi, érzelmileg teljesen elérhetetlen volt, minden egyes nap azzal szembesültem, hogy nem vagyok neki elég jó. Az a pár külföldön eltöltött hónap életem egyik legnehezebb időszaka volt. Akkor megtanultam, hogy a társas magánynál nincs rosszabb, és egyedül sokkal jobb, mint egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatban.

A legtöbb szingli nő azt hiszi, ha társra lel, akkor bizony egyik pillanatról a másikra megoldódik minden problémája. De ez sok esetben nincs így. Ugyanis, ha saját magaddal nem vagy rendben, akkor nehéz lesz a párod problémáival is megbirkózni. 30 felett már mindenki hoz egy csomagot magával, legyen az pár keserves csalódás, egy elcseszett gyermekkor vagy éppen anyagi nehézségek. Onnantól fogva, hogy már ketten vagytok, nem csak a saját problémáidat kell megoldanod, hanem a másik sérülései, napi gondjai is hatnak majd rád.

Ezért is írom azt,

Az én kapcsolatom a fent említett exemmel ott csúszott el, hogy mindketten a másiktól vártuk a megváltást. Az exemnek volt egy extrém terhelt gyerekkora - alkoholista, agresszív szülőkkel, nekem meg számos párkapcsolati csalódással. Mindketten tele voltunk tüskékkel és erős szeretetvággyal, de ahelyett, hogy szeretettel fordultunk volna egymás felé, folyamatosan szemrehányást tettünk a másiknak, amiért nem figyel ránk eléggé. Miközben a saját nyűgjeinkkel voltunk elfoglalva, nem próbáltuk megérteni a másikat, csak magunkat sajnáltuk. Önzőek voltunk, nem csoda, hogy nem működött. Még magunkat sem bírtuk el, nemhogy a másikat.

Akkoriban még semmit sem tudtam az önszeretetről. Fogalmam sem volt arról, ki vagyok én, milyen gyermekkori sérüléseim vannak, és miért vonzok az életembe érzelmileg bántalmazó férfiakat. Én csak egy pasit akartam, akivel végre boldog lehetek, de fogalmam sem volt arról, ki tenne valóban boldoggá. Több év kellett ahhoz, hogy megismerjem magamat, megtanuljam a működésemet és rájöjjek arra, hogy egyedül az én felelősségem, milyen életet élek.

Iszonyú nehéz időszak volt és valójában még nincs vége, viszont egy dolog módosult: már nem azért vágyom egy férfira, hogy megmentsen. Tudom jól, hogy csakis én menthetem meg saját magamat.

Nyitókép: Shutterstock