Ha kell, minden rossz érzés nélkül bocsánatot kérek a kisfiamtól

A szülők között kifejezetten vitás téma – többek között az –, hogy anyaként és apaként kell vagy éppen szabad-e bocsánatot kérni a gyerektől. Nemrég olvastam egy cikket, ami egy gyermek emlékeit elevenítette fel, valamint azt, hogy bár tőle elvárták, hogy bocsánatot kérjen, még akkor is, ha nem igazán volt indokolt, tőle sosem kértek bocsánatot a szülei. Erről pedig eszembe jutott az, hogy én milyen sokszor bocsánatot kérek a saját, négyéves gyermekemtől.

Nekem nem derogál

Bevallom, nekem cseppet sem derogál bocsánatot kérni a gyerekemtől. Nem érzem úgy, hogy emiatt csorbulna a szülői tekintélyem és kevesebb lennék tőle. Persze az is igaz, hogy ma már egészen más elvek alapján neveli a legtöbb szülő a gyereket, mint évtizedekkel ezelőtt, így biztosan eltérően ítéli meg ezt a kérdést egy hatvanas nagymama és egy harmincas anya.

Miért? Mert szülőként is ember vagyok. És a gyermekem szintén ember. Bocsánatot kérni pedig nem luxus vagy a gyengeség jele, hanem szimplán ok-okozati következmény. Miért ne kérnék bocsánatot, ha például leöntöm vízzel véletlenül? Vagy rálépek a lábára? Ne adj' isten, ha egy vitás helyzetben bebizonyosodik, hogy neki volt igaza? Igen, a négyévesnek. Persze ehhez az is kell, hogy egyáltalán „vitába szálljunk" a gyerekkel, partnernek tekintsük, és ne csak egy szobanövénynek, amit kedvünk szerint gondozunk.

Talán én már át is estem a ló túloldalára, mert mindig mindenről megkérdezem a kisfiamat, biztatom, hogy önálló véleménye legyen, így simán vitatkozik és érvel, ha valami nem tetszik neki. Sokszor még szemtelen is! Olyankor persze az én részemről jön az anyai szigor, az ő részéről pedig a sértődés. Hát, ilyen ez. De amikor lecsillapodtak a kedélyek, akkor sosem mulasztom el, hogy megbeszéljük, mi is történt, és levonjuk a követeztetést. Néha ő kér bocsánatot, néha én.

Neked derogál?

Sok szülő azt gondolja, ha beismeri a gyereke előtt, hogy tévedett, hibázott vagy valamit rosszul tudott, akkor a kicsiben megingatja azt a hitet, hogy a szülő tévedhetetlen és sziklaszilárd.

A sziklaszilárdság pedig nem a merevségben kellene, hogy megmutatkozzon. Ráadásul, ha képesek vagyunk elnézést kérni a gyerektől, azzal példát állítunk elé. Megmutatjuk, hogy ha hibázunk, azt nem kell elmismásolni. Például, ha kiborítja a vizet, nem kell azt mondani, hogy valaki más volt. Ha fellök valakit a játszótéren, nem kell úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Hiszen mindenki hibázik. Anya is, apa is. És ha hibázunk, akkor bocsánatot kérünk. Mindannyian.

Nyitókép: Shutterstock