Az őrület, amit te jelentettél...

Az első pillanattól kezdve tudtam, mélyen belül éreztem, hogy közünk van egymáshoz. Közünk kell, hogy legyen egymáshoz! Próbáltam ellökni, megtagadni, józan ésszel jobb belátásra bírni a szívem. De teljesen felesleges volt. Elég volt egy telefon, és a világ legerősebb láncait is eltéptem volna, hogy veled lehessek.

Nem számított, hogy éjjel van vagy nappal. Veled akartam lenni, és élvezni, lubickolni az érzésben, amit kiváltottál bennem. Melletted úgy éreztem, hogy a szürke kisegér énem egyszeriben megtelt élettel, és egy izgalmas nővé változott. Hiszen kellhet-e több egy húszéves lánynak, mint az, hogy végre valaki nőként bánjon vele? Igazi nőként, tisztelettel, odaadással. Nem rohanja le, és nem rest beszélgetni vele. Érdekli a lelke, a gondolatai, a világról alkotott véleménye. Mindez megfűszerezve közösen megálmodott tervekkel, amelyeknek a java persze csak a képzeletem játéka volt.

Szentül hittem, hogy a kalandok soha nem érhetnek véget. A mi összetartozásunk megpecsételődött azon az első átbeszélgetett éjszakán, amikor egymás testének felfedezése helyett filozófiáról diskuráltunk. Szédítő volt a felismerés, hogy létezhet ember, akivel ennyire egy hullámhosszra kerülhetek. Megbabonázva hagytam, hogy azt tegyél velem, amit csak szeretnél. Nem voltak kérdések, csak tettek. Féktelen száguldozás, sebtében meghozott döntések, ugrás az ismeretlenbe.

Nem számítottak a szabályok, az előre megbeszélt tervek. Csak a most, az adott pillanat létezett. De az ezer fokon izzott. Lehetett szó az irodaház tetejére való felmászásról - mert ugye mégiscsak snassz lenne a Duna-parton borozgatni. Kellett az adrenalin minden mennyiségben. Kellett a hit, hogy ketten együtt védettek vagyunk. Holott nem voltunk azok. Ezer és egy alkalommal bajunk eshetett volna. Belefulladhattunk volna a viharos Balatonba. Karambolozhattunk volna a sztrádán. Belefulladhattunk volna a saját felkorbácsolt vágyainkba. Végzetes lehetett volna az a néhány hét. Bizonyos szempontból az is volt.

Kitörölhetetlen emlékképekként élnek bennem az ízek, az illatok, a rácsodálkozó pillantások. Az érzés, ahogy ráébredtem ébredező női mivoltomra. Miközben érzékeltem tenyered enyhén karcos érintését, ahogy finoman, de határozottan felfedező útra indult a testemen. Egyszerre voltam védett és védtelen.

Távolodtam a gyermeki énemtől, és elindultam egy ösvényen, ami meghatározta felnőtté válásom mozzanatait. Kívülről nézve ijesztő mélységekbe és magasságokba löktél. Belülről nézve pedig megmutattad, hogy nincs az a fájdalom, és nincs az az eufória, amit ne lehetne fokozni. Néhány hét alatt megtapasztaltam melletted a mennyet és a poklot, hogy aztán éveken át próbáljam feldolgozni, mit is éltem át valójában. Hosszú és göröngyös volt az ide vezető út, de köszönöm, hogy a nővé érésem része lehetett az az őrület, amit te jelentettél.

Nyitókép: Shutterstock