A féltékenység zöld szemű szörnye könnyedén befészkelte magát a kapcsolatunkba

Legutóbb, amikor Andrissal vacsorázni mentünk, észrevettem, hogy nem én vagyok a figyelme középpontjában, hanem olykor bizony elkalandozott meleg barna tekintete, és a körülöttünk mászkálókra szegeződött. Itt elsősorban a mellettünk elsétáló hölgyekre gondolok...

Párom számára olykor nem csupán én voltam a figyelme középpontjában, hanem mások is. Az nem zavart, hogy megnézte a nőket, ha nem a jelenlétemben tette azt. Mert ugye, amit nem látsz, az nem is fáj. Ha viszont közös programot szerveztünk, és a figyelmén osztoznom kellett, akkor az eléggé zavart. Ilyenkor azt éreztem, hogy látatlanul is, de vetekednem kell érte.

Andris nem nagyon foglalkozott ezzel, és egyébként én meg sem említettem ezt neki. Ha magától nem jött rá, hogy ez zavart engem, akkor nem akartam ezt belőle erővel kisajtolni. Így hát a féltékenységet elnyomtam magamban, vagy legalábbis próbáltam. Apró kis szurkálódásokkal igyekeztem jelezni Andris felé, ha valami nem tetszett.

Andris egy jóképű férfi volt, azt is mondhatnám, hogy a nők kedvence. Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen férfival együtt legyek, pontosan azért, mert tudtam, nem csak én rajongok érte, hanem más nők is. A féltékenység pedig hamar rámtelepedett. Először csak egy kis fénycsóvaként jelent meg, majd azt követően egyre inkább megvetette a lábát a szívemben. A vele járó érzések pedig nem voltak túl kellemesek. Andris ebből mit sem észlelt, hiszen mindig palástoltam őket.

A kapcsolatunk alapvetően jó volt, és tudom, hogy mellette bizony meg kellett tanulnom uralkodni a féltékenységemen. Mindig kimutatta a rajongását irántam, bókokkal és ajándékokkal, közös élményekkel halmozott el. Viszont a kisördög folyton ott munkálkodott bennem. Mindig mindent elhesegettem, pontosan amiatt, mert korábban már ismertem Andrist egy baráti társaságon belül, de akkor még volt barátnője. Mivel tudtam, hogy a hosszú párkapcsolatok híve, és nem volt csapongó, azt is tudtam, hogy nem zárkózott el a női ismerősöktől sem.

Vajon lehet ezt jól kezelni? Tudom, hogy a féltékenység zöldszemű kis szörnye könnyen átveheti az irányítást az érzéseim felett, és talán jobb lenne, ha megbeszélném ezt Andrissal, hiszen nem akarom, hogy bárki vagy bármi közénk álljon. Leginkább azt nem szeretném, ha emiatt további feszültséget táplálnék magamban, és fölösleges lélektompító érzéseket, amelyek miatt nem érezhetem magamat felszabadultan.

Félek, hogy az érzések, amiket eddig elnyomtam magamban, egyszer csak vulkán formájában feltörnek belőlem, mert az ember emiatt hajlamos frusztrálttá válni, és még akár egy apróság miatt is belekötni a párjába, amihez semmi köze nincs a féltékenységnek, mégis akarva-akaratlanul, de rávetítjük a bennünk munkálkodó sokszor önostorozó érzéseket.

Nyitókép: Shutterstock