A főzés sosem volt az erősségem, még azután sem, hogy összeköltöztünk...

A szundi gomb végtelenített nyomkodása

Nem mintha ez amúgy soha nem fordult volna elő, ám az elmúlt egy évben sem sikerült megszoknom azt, hogy valaki majd' minden áldott éjjel mellettem alszik. Nem is az éjszaka érdekes, inkább a reggel. A pandémia alatt elkényelmesedtünk. Megszoktuk, hogy egyszerre fekszünk, egyszerre kelünk. Viszont mint tudjuk, a karanténos időszak sem tartott örökké, sajnos elérkezett az az idő, hogy már teljesen más időbeosztás szerint éljük az életünket.

Ennek az lett az eredménye, hogy ha én vagyok az aznapi "szerencsétlen", akinek korábban kell kelnie, minimum háromszor megnyomom a szundi gombot, egy kis plusz bújás reményében - vagy csak irigykedem, amiért neki még van ideje pihenni, és így harcolok a helyzet igazságtalansága ellen.

Enyém-miénk kérdés

Azzal, hogy összeköltöztünk, teljesen felborult az addig megszokott "ami az enyém, az az enyém, ami a tiéd, az a tiéd" elvem. Most már valahogy úgy van, hogy ami az enyém, az az enyém maradt, ami az övé, az pedig az enyém lett. Örökös háború folyik közöttünk a pólókért és melegítőnadrágokért, de még a zoknikért is. Őszintén, még az sem zavar, hogy kétszer-háromszor is beleférnék a ruháiba, hiszen annyira kényelmesek. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy az ágy kétharmadát én uralom.

Megváltozott alvási szokások

Kifejezetten szerettem egyedül aludni. Szerettem a saját ágyamat, a saját pokrócomat. Szerettem, hogy akkor feküdtem le aludni, amikor úgy éreztem, és nagyon szerettem azt, hogy ha meggondoltam magam, csak felkapcsoltam a lámpát, és olvastam egy kicsit, vagy néztem valamit, de ennek úgy néz ki, vége. Egyrészt, hogy melyik párna kihez tartozik, és hány takaró jár egy főnek, még mindig nincs tisztázva.

Másrészt most már illik odafigyelni arra, ha a pár egyik tagja alszik, ezért az éjjel 2 órás random fény-show-kat is próbáljuk mellőzni. Cserébe, hogy azért mégse tűnjön úgy, mintha minden kényelmünket feláldoztuk volna párkapcsolatunk oltárán, ha valamelyikünk érdekeset, vagy éppen rémeset álmodik, nem kíméljük egymást, és az éjszaka közepén is felkeltjük egymást, hogy elmesélhessük, mi történt.

Rossz egyedül aludni

Ehhez a ponthoz hozzátartozik, hogy szívem szerelme zenész. Ebből következik, hogy időnként előfordul, hogy csak valamikor az éjszaka közepén esik haza egy-egy koncert után, vagy egyáltalán haza sem jön. Ugyan közös időszámításunk előtt soha semmi problémám nem volt a 10-es fekvéssel, mostanra annyira megszoktam, hogy ketten vagyunk, hogy éjjel kettő-három előtt bajosan alszom el, ha magam vagyok, de már olyan is előfordult, hogy hajnali 5-ig tartott, mire sikerült elaludnom.

És ami nem változott

A főzés sosem volt az erősségem. Mármint ne értsetek félre, tudok főzni, sőt, bármit megfőzök, ha nagyon muszáj, de ez nem jelenti azt, hogy szeretem is ezzel tölteni az időmet. Sőt,valahogy a takarítás sem tartozik a kedvenc hobbijaim közé. Miután összeköltöztünk - előtte nem mertem - beismertem ezeket a borzasztó hibáimat, és láss csodát, kiderült, hogy (szerencsére) nincsenek is ilyesféle elvárások irányomban.

Ezért, hogy megkönnyítsük egymás életét, igyekszünk minden otthoni feladatot igazságosan elosztani, hogy minél kevésbé terheljük egymást és saját magunkat. A főzést például általában átruházom rá, cserébe viszont, ha szökőévente készítek valamit, mindketten extrán büszkék vagyunk rám.

Nyitókép: Shutterstock