A test betegsége a lélek segélykiáltása - vagy ez csak bemagyarázás?

Nagyon elterjedt nézet manapság, hogy minden betegségnek valamilyen lelki hátteret tulajdonítanak. Mondhatni, ha a test rosszul van, az azt jelenti, hogy a lélek harmóniája felborult.

Gyerekkorom óta ekcémával küzdök, ami azért érdekes, mert hol eljön, hol elmúlik. Tehát ez nem egy állandósult állapot nálam, hanem időszakos probléma, amely van, hogy akár évekre is nyomtalanul eltűnik, majd egyik napról a másikra ismét felüti a fejét. Régóta szerettem volna megfejteni ezt a rejtélyt, így kissé jobban beleástam magam a témába és igyekeztem kideríteni, hogy akár a hagyományos, akár az alternatív orvoslás mit mond erről – és úgy általában a betegségekről. Első körben a bőrgyógyászt látogattam meg, aki vállat vonva annyit mondott, hogy ez egy olyan rendellenesség, amelyet a génjeimben hordozok, úgyhogy – kissé leegyszerűsítve a közlendőjét – tanuljak meg együtt élni vele. Felírt egy szteroidos krémet és már el is hessegetett volna, amikor megemlítettem, hogy nem lehet-e ez valamiféle allergia következmény? Vagy bármi másé. Gyulladásé a szervezetben... tudom is én, nem vagyok orvos, csak jó barátom a Google. Mivel nem nagyon akartam távozni a rendelőből és kötöttem az ebet a karóhoz, így kiírt néhány vizsgálatra. Lelkiismeretesen végig is jártam a szakembereket, ám senki nem talált semmit, a már eleve ismert laktózérzékenységemet leszámítva. S bár ez okozhatna bőrtüneteket, mivel legalább fél évig kínosan figyeltem a diétára és ezalatt is viszkettem, úgy gondoltam, nem ez a fő probléma. Ám akkor mi?

Test és lélek

Ekkor jött egy barátnőm azzal a bizonyos meglátással, miszerint minden testi betegség mögött lelki probléma áll. Utána is olvastam a dolognak.
Az egyik témába vágó könyvben azt írták, hogy az ekcémás ember rendkívülérzékeny. Nem tanulta meg szeretni magát és mivel fél attól, hogy megsérül, megbántják így inkább mások elvárásainak megfelelően él. Túl nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy mások milyennek látják, s ezért fél önmaga lenni. Az ekcémával egyfajta fizikai korlátot emel maga és mások közé, hogy ne sérülhessen meg. Az ekcémás embernek tehát tudatosítania kell magában, hogy mik az ő valódi igényei, mire vágyik.

Forrás: AFP

Meg kell tanulnia elfogadni és szeretni magát olyannak, amilyen, hiszen amit ő megtagad magától, azt mások sem fogják tudni megadni neki. Nem szabad szorongani azon, hogy nem látja pontosan a jövőjét, hanem élveznie kell a jelent és felismernie, hogy minden cselekedettel a jövőjét alapozza meg.

Ezt a leírást nagyon érdekesnek találtam és azt kell mondjam, bizony sok pontba illett is rám.
Ha mélyen magamba nézek, lehet ezekben az állításokban valami, ám abban továbbra sem tudok hinni, hogy mindig, minden betegség avagy testi tünet mögött valami lelki nyavalya áll. Elhiszem, hogy a daganatos megbetegedések hátterében valamilyen „megszilárduló" érzelmi sokk, megrázkódtatás lapul, hogy az alkoholizmust előidézheti a fizikai és érzelmi felelősség elől való menekülés, hogy az anorexia oka az önbecsülés hiánya, amely miatt szinte el akar tűnni a beteg a világ elől. Ám nem hiszem, hogy ha valaki megégeti magát az a benne fortyogó düh megjelenési formája, hogy az alacsony vérnyomás hátterében elkeseredettség rejtőzik, vagy hogy minden szívvel kapcsolatos gond a szeretethiányra utal.

Mi hát a következtetés? Hiszem, hogy a lélek megbetegítheti a testet. A szorongás, a (lelki)fájdalom, a stressz, a szeretethiány. De nem hiszem, hogy MINDEN fizikai betegség hátterében ezek a tényezők állnak. Például, a nyári melegben befaltam egy hatalmas adag fagylaltot és utána megfájdult a torkom, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy túl gyorsan nyeltem a hideg fagyit és az okozta a bajt, mint az, hogy hirtelen a ki nem mondott problémák törtek a felszínre – pont akkor.

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek