Kamu, hogy a férfiak normális nőre vágynak!?

„Annyira jó kislány vagy, hogy csoda, hogy szexelsz" - mondta egy exem éppen szeretkezés után. Annyira jó kislány vagyok, hogy ezek után nem dobtam ki a lakásomból, pedig utólag belegondolva, azt kellett volna tennem.

Én egy amolyan csodabogár vagyok, aki nem iszik alkoholt, nem dohányzik, nem drogozik és most már a koffeint is kerüli. Ráadásul emberileg se vagyok az a kihasználós nő, aki szívatja a pasikat. Sokszor megfordult a fejemben, hogy talán ez a baj, ezért vagyok még mindig egyedül. Bár minden pasi azért kesereg, hogy nincsenek már normális nők, én azt látom, mégis a normálisak vannak egyedül.

Ahogy a nők a rosszfiúkra buknak, én azt gondolom, hogy valahol a férfiak is élvezik, ha szívatják őket. Valamiért kell nekik is, ha valaki elérhetetlen, ha valakiért küzdeni lehet, ha valaki szeszélyes és kiszámíthatatlan. Úgy tűnik, hogy a kedves, aranyos, odaadó nő halál unalmas, nincs benne elég kihívás. Több nőt is ismerek, aki tényleg normális és régóta egyedül van és többet, aki egy elviselhetetlen hülye picsa és mégis tíz körömmel ragaszkodik hozzá a pasija. Persze megy a panaszkodás és a szenvedés, de közben esze ágában sincs elhagyni és egy kedves, normális nőt választani helyette.

Sokszor gondoltam rá, hogy ha ez kell, akkor én is eljátszom a végzet asszonyát, felveszem a tűsarkút és a neccharisnyát és szeszélyes leszek, mint a februári időjárás. De egyrészt a jelenlegi helyzet nem kedvez ennek, másrészt nem lenne sok értelme megtagadni önmagamat. Hisz a legtöbben ott rontják el, hogy teljesen mást mutatnak magukból, mint amilyenek valójában. Aztán csodálkoznak, ha a másik nem érti egy idő után, kivel él együtt, hisz az elején nem ilyennek ismerte meg a párját. Sosem felejtem el, volt egy első randim, ahol a srác késsel – villával ette a pizzát, majd közölte velem, hogy otthon sosem tenne ilyet. Legszívesebben filmnézés közben eszik kézzel-lábbal, miközben felteszi a lábát a dohányzóasztalra. Elgondolkoztam, vajon hány dologban játssza meg magát még előttem.

Forrás: Shutterstock

Azt gondolom, minden ember arra vágyik, hogy önmagáért szeressék, akkor is, ha jó kislány és akkor is, ha elviselhetetlen perszóna. Az életben pont az a szép, hogy különbözőek vagyunk. Állítólag előbb vagy utóbb mindenki megtalálja a párját, mint a borsó a héját. Ahol talán már nem kell azt hallgatni, miért vagy ilyen meg olyan.

Szóval ültem a srác mellett a kanapén, aki szerint túl jó kislány vagyok és azon gondolkoztam, vajon ha így gondolja, miért van velem? És ha velem van, akkor miért minősítget? Akkoriban azt a kérdést még nem tettem fel magamnak, hogy vajon én miért ülök még mindig mellette. Miért engedem meg neki, hogy bántson?

Gyakran elgondolkozom azon, hogy miért van manapság annyi ember egyedül. Elvileg a férfiak normális nőkre, a nők pedig normális férfiakra vágynak. A valóság azonban mégis mást mutat. A pszichológia szerint az jelenik meg a párkapcsolatunkban, amit gyerekkorunkban megéltünk. Ha a szülők sokat bántottak, beszóltak, kritizáltak, akkor tudat alatt nagy valószínűséggel olyan párt fogunk választani, aki mellett ugyanezt megélhetjük. Hiába jön a kedves férfi vagy nő, nem fog kelleni, mert nem érezzük vele a „kémiát". Valójában nem tudjuk befogadni, amit ő adhat nekünk.

Kesergünk egy sort, milyen nehéz az élet, miért pont egy ilyen embert sodort az utunkba, szenvedünk, aztán választunk egy ugyanolyat. És hiába van a „normális" a szemünk előtt, mégsem kell.

Nyitókép: Shutterstock 

    Ezek is érdekelhetnek