Tinder-lovagok és wannabe hercegnők - avagy a való életben miért nincs happy end?

Full romantika, meg minden ami kell, csak az a baj, hogy a való életben ez egyáltalán nem így van. Ha a királyfin múlna, én még mindig a hét törpével élnék, vagy mélyen aludnék.

Persze az amerikai filmek sem éppen a valóságról szólnak. Igaz, ott már van egy kis huzavona, általában belevisznek a sztoriba egy kis félreértést, csalódást, konfliktust - de aztán a srác rohan a reptérre, vasútállomásra, hajóállomásra hősnőnk után, ahol végül mindent azonnal megbocsátanak egymásnak és egymás karjaiba omlanak. Nem tudom, te hogy vagy vele, de utánam még soha senki nem rohant a reptérre, pedig esküszöm, imádtam volna.

Rengetegszer elképzeltem hasonló jeleneteket, mint például, hogy a férfi, akibe évekig szerelmes voltam, egyszer csak megjelenik az ajtóm előtt, letérdel és azt mondja:„Végre rájöttem, hogy csak téged szeretlek, veled akarom leélni az életemet, gyere hozzám feleségül!" De elképzeltem azt is, ahogy véletlenül összeütközök egy idegennel az utcán, egymás szemébe nézünk, szerelem lesz első látásra, és utána megy minden, mint a karikacsapás. Azt mondják, hogy „az álmodozás az élet megrontója". Én ezt korán megtanultam.

Sokszor azt is megnézném szívesen, mi történik a nagy egymásra találások után. Vajon hogy alakult volna Rómeó és Júlia élete, ha nem áldozzák fel magukat a szerelem oltárán? Júlia biztos párszor Rómeó fejéhez vágta volna, hogy megölte a kedvenc nagybátyját, Rómeó pedig hamar megunta volna az együttélést és nagy nőcsábászként tuti folytatta volna a csajozást. Míg pár év múlva már azt se értették volna, miért is házasodtak össze három nap után.

A mai fiatalok se élik igazán a mesehősök életét. A pasiknak nem nagyon kell megküzdeniük a sárkánnyal egy nőért, még csak útra sem kell indulniuk. Csak regisztrálnak gyorsan a Tinderre, ahol egyszerre több nő közül is válogathatnak. A királylányok hiába várakoznak az elefántcsonttoronyban, a királyfi gyakran nem érkezik meg, mert útközben összeáll egy könnyen kapható, wannabe hercegnővel.

Persze legtöbbször a királylányok sem dekkolnak otthon, karrierre és önálló egzisztenciára vágynak, úgyhogy élik az életüket és gyakran észre sem veszik a királyfit. Telnek-múlnak az évek, és egyszer csak ráeszmélnek, hogy hoppá, elszállt felettük az idő és még mindig egyedül vannak.

Én mindenesetre sokszor vártam a happy endet, bíztam a csodákban, tündérekben, de romantikus film helyett sokszor inkább katasztrófa filmbe és drámába torkollott az életem. Sokszor belegondolok abba, mennyire más irányt vett volna minden, ha úgy alakulnak a dolgaim, ahogy az a mesékben meg van írva. De rá kellett hogy jöjjek, hogy az élet a legfantáziadúsabb rendező, imádja a fordulatokat, váratlan találkozásokat és a kegyetlen valóságot.

Ám mindezzel tanít engem is, hogy járjam a saját utamat, küzdjek meg a saját démonjaimmal és szabaduljak ki a boszorkány karmaiból - aki legtöbbször a saját sötét oldalam. Arra tanít, hogy az a (király)lány legyek, akit már örömmel választ a királyfi. A nehézségeim, könnyeim, kudarcaim által lettem az, aki vagyok. Aztán, ha eljön az idő, én biztosan nagyon fogom értékelni a királyfit, mert hát a happy endről azért nem mondtam le.

Nyitókép: Shutterstock