Kos-gyerekkel az élet

Évekkel ezelőtt, amikor elképzeltem, milyen is lesz anyának lenni, határozottan láttam magamat nagy pocakkal, babakocsit tologatva, játszótéren üldögélve, nyugodtan, éretten és derűsen. Szinte éreztem, ahogyan nyugalom hatja át a mindennapjaimat, hiszen nincs más dolgom, mint egy apró csemetét nevelgetni, aki édesen gügyög, totyog, majd szalad valami zöld réten. Aztán jött a valóság...

Álom, álom, édes álom...

Az elmúlt három évemre egyetlen módon tudok visszatekinteni, teli humorral és leginkább öniróniával. Ha nem így tennék, biztosan sírva fakadnék, hogy semmi, de semmi nem úgy alakult, ahogyan azt a rózsaszín leányálmaimban vártam – ami a kisgyerekes létet és a gyereknevelést illeti.

Lássuk be, a legtöbb nőnek különféle prekoncepciói vannak a gyerekes élettel kapcsolatban és én sem voltam ezalól kivétel. Elképzeltem, az áldott állapotot, a szülést, az első pár hónapot, az első éveket és már attól elszorult a szívem, ha csak erre a fantasztikus, nyugalommal, harmóniával teli időszakra gondoltam. Láttam magamat, ahogyan karomon a gyermekemmel sétálok a napsütötte lakásban és álomba ringatom vagy ahogy leparkolok a szupermenő babakocsival egy kávézó teraszán és a tavaszi langymelegben elkortyolok egy laza tejeskávét, míg a kisbabám édesen szuszókál mellettem. Persze olvastam én is, hogy anyának lenni nem csupa móka és kacagás, hogy akadnak csecsemők, akik nem alszanak, hasfájósak és bármit tesz is az ember lánya, sírnak és sírnak és sírnak... na, de ez velünk úgy sem fog előfordulni, mert köztünk olyan béke és kiegyensúlyozott anya-gyermek kapcsolat lesz, amilyet még nem látott a világ.

Amikor fejbe kólint a valóság

Néhány évvel később anyává váltam. A leányálmok foszladozása nálam már a terhesség idején elkezdődött, a teljes ráeszmélés azonban csak a szülést követően történt. Maradjunk annyiban, tényleg SEMMI nem úgy alakult, ahogyan vártam. Most már, három év távlatából, tudom, hogy mindaz, amit átéltünk egyetlen dologra vezethető vissza, méghozzá a gyermekem természetére. Akkor persze ezt még nem sejtettem és teljesen kétségbe voltam esve, hogy míg a barátnőim babái – majdnem ugyanakkor szültünk hárman -, édesen alszanak délután, nyugodtan nézelődnek a babakocsiban, a pihenőszékben, a kiságyban, addig az én gyermekem mást sem csinál, csak nyűglődik és sír. Ha leteszem az ágyba azért, ha magamra kötöm azért, ha hasra fektetem a játszószőnyegen azért, ha babakocsiban tologatom, azért. Kizártuk a hasfájást, az allergiát a mittudoménmit, de a nyűglődés és elégedetlen sírás maradt.

Meginni egy melange-ot a közeli kávézó teraszán? Ebédelni egyet étteremben? Olvasni a parkban? Ugyan, kérem! Nálunk ez felért egy lehetetlen küldetéssel. Ha csupán egyetlen percre megálltam a babakocsival, már jött a méltatlankodó sírás. Egyszerűen nem értettem. Aztán már nem is kerestem a miérteket csak a megoldásokat. Ahogy telt az idő és a gyermekem is egyre nagyobb lett, a sírások ritkulni kezdtek, főleg akkor, amikor megtanulta kifejezni magát. Nagyjából ugyan ekkor olvastam egy írást a kicsit személyiségtípusairól, sőt kezembe került egy asztrológiával foglalkozó könyv is, amely külön foglalkozott azzal, hogy melyik csillagjegy gyermekeire mik a jellemzők. Én pedig megvilágosodtam.

Forrás: Shutterstock

Kos-gyermekkel az élet

Az én gyermekem Kos. A Kos-gyermek legfőbb jellemzői pedig a következők: nem kedveli a magányt, a csendet és a túlzott nyugalmat, végtelen energiák feszítik, hangos, forrongó, ingerkereső. Ha szomorú, unatkozik vagy nem ő van a figyelem középpontjában tolakodóvá, indulatossá és hisztissé válhat. Nagyon aktív, lételeme a mozgás, ám nem ismeri a félelmet, ezért gyakran kerül veszélyes helyzetekbe.

Nos, ezzel a pár sorral lírásra is került minden „bajunk" forrása és összevetve a különféle személyiségtípusokkal is, felismertem azokat a konkrétumokat, amelyek a gyermekem viselkedésének és cselekedeteinek mozgatórugói voltak születésétől kezdve.

Ráébredtem, hogy a rengeteg sírás pár hónapos korában azért keserítette meg az életünket, mert ő már akkor szeretett volna aktívabb lenni, de apró babaként erre még képtelen volt. Azért sírt, ha nem hurcoltam, ha nem tologattam, mert ő egyhelyben fekve, ülve unatkozott. Látni akarta a környezetét, a világot, felfedezni, ám a helyzet- vagy helyváltoztatást egyedül még nem tudta megoldani.
Később már azért sírt, mert például hiába próbált átfordulni, nem ment neki elsőre, de még ötödjére sem, ez pedig dühített. A sikertelenség frusztrációja - amely abból fakadt, hogy nem mentek azonnal a dolgok, hanem gyakorolni kellett- , aztán az egész mozgásfejlődést végigkísérte nálunk.
Még később azért tört ki korkodilkönnyekben vagy hisztiben, mert hiába akart valamit a tudomásomra hozni, nem értettem meg.

Ő ilyen. Aktív, energikus, ingerkereső, és ha valami nem úgy sikerül, ahogyan ő azt várja, akkor indulatos. A mai napig. Csak most már el tudja mondani és sokkal könnyebb úgy orvosolni a gondot, hogy tudom, mi a baj, mintha vakon tapogatózom a sötétben. Most ha nem tud végigmenni a kötélpályán és emiatt elvörösödött fejjel veti a földre magát, meg tudom tőle kérdezni, mi a baj és ő el tudja mondani, hogy dühös.

A gyermekem a mai napig olyan, akár egy forrongó vulkán. Tele élettel, tűzzel, robbanásokkal. Nála ez nem a szokásos háromévesekre jellemző dackorszak vagy neveletlenség – többnyire -, hanem a jelleme része. Ennyi év távlatából pontosan tudom már azt is, hogy kisbabaként miért sírt annyit, be tudom azonosítani a reakcióit, mert most is pont olyan, mint amilyen akkor volt, csak az eszköztára változott.

Hogy könnyebb dolgom lett-e, most hogy mindezt tudom? Talán. Könnyebb, mert megismertem a személyiségét és felismerem már a természetéből fakadó igényeit. Könnyebb, mert ő is nagyobb már, sok dolgot el tud mondani és képes valamilyen szinten elfogadni, ha megoldást kínálok.
Mindezek viszont nem változtatnak azon, hogy akaratos, makacs és mindig fejjel megy a falnak, így bátran állíthatom, hogy a mi családunk sosem unatkozik. Nehezen lehet bírni a tempót, amit diktál minden téren, de szerencsére két Bak szülőt kapott maga mellé, úgyhogy ha másképp nem megy, hát összeakasztjuk a szarvunkat.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 
Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek