A mai napig életem nagy szerelmét keresem az összes férfiban

Egy nyári zivataros napon, Bologna utcáit járva, az árkádok alatt megcsapott a fülledt, de egyben nyirkos, meleg pára jellegzetes esős illata. Az árkádok nyújtotta menedék alatt addig maradhattam, amíg szerettem volna. Innen figyeltem az embereket, akik szintén a menedéket keresték a hirtelen ránk zúduló csapadék elől. Minden ember lenge nyári öltözéket viselt, hiszen júliusban mi más lenne rajtunk?

Az olasz városok mindig nagyon impulzívak. Amikor megérkeztem Bolognába, szinte azonnal magába szippantott ez a különleges érzés, ami a várost körbelengi.

Figyeltem az embereket, hirtelen sokan lettünk egy helyen. A hömpölygő tömeg most egy pillanatra megállt, és nem mozdult. Se jobbra, se balra. Mintha az utca teljesen kihalt volna. Alig volt autó az egyébként mindig zsúfult utakon.

Hirtelen megláttam őt. Ahogy a főtéren sétálgatott, mit sem zavartatva magát a nyakába ömlő esőtől. Ő láthatóan jól érezte magát. Körülöttem mindenki hangos beszédbe elegyedett valakivel, kivéve engem. Én őt figyeltem. A sárga pólós, sötét hajú férfit, aki lazán sétált az esőben. Egyáltalán nem érdekelte őt, hogy most egy ideig vizes öltözékben kell lennie. Valószínűleg úgy volt vele, hogy ha már elázott, akkor teljesen mindegy, mennyire.

Tekintetem nem szűnt meg őt figyelni. A férfit, akiről akkor még nem is sejtem, hogy életem meghatározó része lesz. Akiről csak annyit tudok, amennyit látok. Se többet, se kevesebbet. Egyre csak közeledik felém. Valószínűleg ő is belátta, jobb, ha menedéket keres, még akkor is, ha már semmi értelme. Ahogy egyre csak közeledik felém, különös érzés lesz úrrá rajtam. A szemembe néz. Látom és érzem, hogy fürkésző tekintete középpontjában most én állok. Zavarban vagyok, de egyszerűen nem tudok szabadulni tőle. Mintha lánccal húzna magához, és egyszerűen még arra sem vagyok képes, hogy oldalra pillantsak. Egy mágnes van a mélybarna szempár mögött.

Hirtelen eltűnik a szemem elől. Nem akarom elhinni, hogy szem elől tévesztettem. Vajon látomás volt csupán? Hirtelen megfordulok, és körbenézek. Mindenki önfeledten cseverészik valakivel. Az eső közben veszített erejéből, de egyelőre még senki sem lép ki az árkádok nyújtotta menedék alól. Én viszont még csak megkérdezni sem tudom senkitől, ki volt az a férfi, akit az előbb a főtéren csuromvizesen láttam.

Már az is megfordult a fejemben, hogy ez csak egy látomás volt, lehet csak elméláztam valamin. Ezzel nyugtázom is a dolgot, majd hirtelen a semmiből mellettem terem. Egy kicsit megijedek, de most már tudom, nem csak álmodtam a dolgot. Mintha ismerős lenne a tekintete. A mélybarna szemei most ismét az én tekintetemet fürkészik. Abban a pillanatban még fogalmam sincs róla, hogy ez az idegen férfi életem legnagyobb szerelme lesz, és hogy ezt az érzést keresem majd minden férfiban.

Nyitókép: Shutterstock