Nem kell, hogy a szülőkről való leválás egy túlélőtúra legyen

Bevallom, 20 évesen ezen nem sokat töprengtem, de emlékszem, mikor a húgom is eljött otthonról, szüleim akkor először érezték magukat szomorúnak, fel kellett dolgozniuk, hogy a gyermekeik bizony a saját lábukra álltak, ha csak félig is, de elköltöztek otthonról.

Sok szülő számára ez az egész új élethelyzet egyenlő a reménytelenség érzésével, az élet értelmének átértékelésével. Ha belehelyezzük magunkat a szüleink helyzetébe, ez valóban egy erőteljes életciklus váltás, ami belőlük is különféle érzéseket válthat ki. Mi azonban fiatal felnőttként alig várjuk, hogy "kiszabaduljunk" a családi fészekből és elkezdjük önálló életünket.

Az édesanyánk szinte egész életét nekünk rendelte alá, így számára ez nehezebb volt, mint édesapánknak. Hirtelen üres lett a ház, a gyerekek szobája érintetlen, és már nincs az a nagy jövés-menés, mint korábban. Mi elég távol költöztünk a szülői háztól, így kéthetente hétvégén jártunk haza. Eleinte nekem is nehéz volt az elválás, hiszen távolra kerültem a szülői háztól, egy nagyvárosba csöppentem, ami szinte sosem alszik.

Kezdetben elég gyakran hazajártam, mivel az egyetemi előadásaimat is úgy intéztem, hogy azokat hét elején letudjam, és sokszor már csütörtökön délelőtt bekopogtattam szüleimhez. Most így visszagondolva erre az időszakra, ma már nem tudnék ilyen gyakran hazautazni, de az elején még nehéz volt a leszakadás, számomra is, így emiatt utaztam gyakrabban haza, szüleim nagy örömére.

Talán a folytonosság miatt éreztem úgy, hogy ez nem volt egy hirtelen elszakadás egyik fél részéről sem, hanem abszolút folytatólagos. A szüleim ugyanis az elköltözős életszakaszomban igyekeztek nélkülözhetetlenné válni, és mindig ott voltak a háttérben, ha szükségem volt rájuk. Engem ez sosem zavart, mert valóban akkor fordulhattam hozzájuk segítségért, amikor csak szerettem volna, és ez egyáltalán nem volt terhes időszak a számomra, hiszen mindkét fél egy új időszakot élt meg, és így a feleknek könnyebb és fokozatosabb a leválás. Minél inkább a szülőszerep volt az előtérben a korábbi életszakaszban, a leválással más kapcsolati minta életre keltése is segítséget jelentett.

Nem kell, hogy a leválás egy túlélőtúra legyen, hiszen a kapcsolat minőségén akár még az idő is javíthat, hiszen sokan a távolság ellenére jönnek rá arra, hogy mit is jelentenek számukra a szülei, vagy fordítva, a szülők is ráeszmélhetnek arra, hogy nem feltétlenül kell az apróságokon vitázni, és a különválás a kapcsolatok minőségén is sokat javíthat.

Szüleimnek, - miután ténylegesen lábra álltunk -, több mindenre jutott idejük, és ha nem is fiatalon, idősebb korban fontossá vált a számukra a sport, így most ennek a szenvedélyüknek hódolnak. Szerencsére nem lettek depressziósak a tudattól, hogy megkezdtük felnőtt életünket. Ez egy másfajta kezdetet jelentett a számukra, sokkal több idejük és energiájuk lett, amit kreatívan ki tudnak használni. Ha pedig húgommal együtt hazalátogatunk, mindig nagy az öröm és boldogság, hiszen a család újraegyesülésével lényegesen több minőségi időt tudunk együtt tölteni.

Nyitókép: Shutterstock