Szeretek mindennek a végére pontot tenni, nem pedig kétségek közt őrlődni

Amikor tehetetlennek érzed magadat és az egyik pillanatban még nagyon boldog vagy, a másikban pedig már világvége hangulatban. Jelenleg egy érzelmi hullámvasúton ülök, ami hol a legmagasabb pontra repít, hol pedig hirtelen taszít a mélybe. Nincs köztes út. Nincs stabilitás, úgy érzem, a biztosat felváltotta az ingoványos talaj, amin folyamatosan egyensúlyoznom kell. A mérleg nyelve most egyik irányba sem akar elbillenni.

Hogy miért ültem fel erre a hullámvasútra? Mert jelenleg nem tudok másként tenni, ugyanis van egy férfi az életemben, akivel annyira megvan köztünk az összhang, hogy egyszerűen nem tudok és nem is akarok tőle szabadulni. Annyira jó vele beszélgetni! Még sosem voltam valakivel intellektuálisan ennyire egy hullámhosszon. Mintha megtaláltam volna a lelki társamat, akire ezer éve vártam. És most nem hagyhatom, hogy eltávolodjon tőlem, mivel tudom, neki is szüksége van rám. Biztosan te is találkoztál már olyan férfival vagy nővel, akivel pár perc után azt érezted, mintha ezer éve ismernétek egymást.

Az életem most sokkal sivárabb lenne nélküle. Mikor a szemébe nézek, mintha önmagamat látnám viszont. Szinte szavak nélkül is megértjük egymást, lelkünk mintha egybeolvadna. A szomorúságomat azonban az okozza, hogy tudom, még nem lehetünk együtt. Nem azért, mert nem szeretné, nem azért, mert én nem szeretném. Az élet sokszor kegyetlen, és most azt érzem pengeélen táncolok, mert nem tudom mit tegyek. Beszélgessünk-e úgy tovább, hogy tudom, engem felemészt ez az egész, vagy pedig szakítsam meg vele a kapcsolatot, ami teljesen a feje tetejére állítana mindent. Ez pedig újabb szenvedések sorozatát indítaná el.

Most biztosan azt kérdezed magadtól, hogy akkor mégis miért kínzom magam? Miért sínylődöm az érzelmek börtönében? Miért hagyom, hogy rabja legyek az érzéseimnek? Sokszor megpróbáltam már szabadulni, de valamiért nem sikerült. Mindig visszatértem hozzá, és mindig mellette kötöttem ki. A férfi mellett, akinek odaadtam a lelkemet, aki lassan már úgy ismer, mint a tenyerét, és akivel szavak nélkül is megértjük egymást. Egymásra nézünk és ugyanazt érezzük. Erről az érzésről álmodtam kislányként, hogy majd ilyen lesz a nagybetűs szerelem.

Arra azonban nem gondoltam, hogy boldogásomba némi üröm is vegyül, amitől ez az egész egyelőre nem teljesedhet ki. Egyszerre vagyok boldog és boldogtalan. Eszembe jutnak azok a mesék, amiket régen láttam, mikor a hercegnők szerelme csak a legvégén teljesedhetett be, mert a háttérben mindig volt ott egy gonosz mostoha, aki miatt a szerelmesek csak nagy kínszenvedések árán találtak egymásra. Hófehérke, Csipkerózsika és Hamupipőke életét a szerelem változtatta meg és tette teljessé. Bár az én életemben a hercegem most három lépés távolságot tart tőlem, azért remélem, hogy ez hamarosan megváltozik.

Nyitókép: Shutterstock