Honnan tudod, hogy találkoztál a lelki társaddal?

Szerencsésnek mondhatja magát az, aki találkozik a lelki társával, hiszen két ember közt nincs különlegesebb kapcsolat. Olyan ez, mintha a kirakó utolsó darabja a helyére kerülne. Én is ezt éreztem, amikor találkoztam életem szerelmével az egyik korábbi munkahelyemen.

Szeretek visszagondolni arra a bizonyos pillanatra, amikor még fogalmunk sem volt a másik kilétéről, és az ismeretlenben tapogatóztunk. Már az első percben szimpatikus volt az idegen szempár, mégis sokáig csak kerülgettük egymást, egészen addig, míg ő végül többször rám mosolygott, ha váratlanul összefutottunk. Nem kellett noszogatni, hogy viszonozzam a mosolyát, és egy idő múltán már azt vettem észre, hogy alig várom az ismételt találkozást. Imádtam a titkos kis összenézéseinket, a mosolyát, ami megédesítette a napomat.

Sokáig egyikünk sem szólt a másikhoz, de próbáltuk akkorra időzíteni az ebédet, amikor biztosak voltunk abban, hogy a másik a konyhában tartózkodik. Imádom feleleveníteni ezeket a napokat, hiszen mindig mosolyt csalnak az arcomra. A kezdeti bimbózó szerelemnél ugyanis nincs jobb. Ilyenkor még a vaksötétségben tapogatózunk, és csak reméljük, hogy érzéseink viszonzásra találnak.

Ádámmal is így kezdődött ez az egész. Szerencsére ő kezdeményezett, és kettőnk közül ő volt az, aki vette a bátorságot és leszólított. Hihetetlen, mennyi mindenről tudtunk beszélgetni szinte már az első pillanattól kezdve. Azonnal közel éreztem magam hozzá, rögtön összekapcsolódtunk. Nem volt olyan téma, amiről ne tudtunk volna beszélgetni, és most egy év távlatából is annyi megbeszélnivalónk van, hogy azt érzem, sose fogyunk ki a közös témákból.

Amikor Ádám a közelemben van, olyan mintha egy szemmel alig látható mágneses mező venne körbe bennünket. Körülöttünk hamar megszűnik a világ és csak mi ketten vagyunk. Sosem éreztem még így, ahogyan sosem éreztem még azt sem, hogy a szerelmem egyben a legjobb barátom, a lelki társam, akivel bármiről képesek vagyunk hajnalokig beszélgetni. Ez az egy év pedig sok mindent megváltoztatott bennem, és sok mindenre választ kaptam. Minden korábbi kapcsolatomat megkérdőjeleztem, hiszen egyik párommal sem beszéltünk olyan jókat, mint Ádámmal. Egyáltalán nem is tudom felidézni ezeket a párbeszédeket, amiket most már olyan felszínesnek és semmitmondónak érzek.

Korábban azt hittem, az a jó, ha a párom teljesen más habitusú ember, mint én, de aztán rájöttem, hogy olyan személlyel kell együtt lennem, akinek hozzám hasonló természete van. Ádámmal valóban kiegészítjük egymást, és már nem is tudnám elképzelni az életemet nélküle. Most először vagyok igazán szerelmes, és most először érzem azt, hogy a szerelem érzése valójában egy rózsaszín felhő, ami ontja magából a ragacsos habcsókot. És ez remélem még nagyon sokáig így is marad.

Nyitókép: Shutterstock