Egy hívás, ami örökre megváltoztatta az életem - Van, hogy a szerelem telefonon érkezik!

Azonban muszáj voltam átértékelni ezt az elméletemet, amikor velem is történt egy csoda, egy nem várt párkapcsolat képében, a lehető leg-anti-hétköznapibb módon!

Tudni kell rólam, hogyha valamit gyűlölök, akkor az a telemarketing. Egyáltalán nem irigylem az ebben a pozícióban dolgozókat, azonban kicsit azokat is megértem, akiket ügyfélként felkeresnek. Szerencsére a többsége normális, és elsőre megérti a nemet, de sokan folytatják a púposkodást, míg rájuk nem nyomom a telefont.

Azon az ominózus héten mindennapra jutott legalább három ilyen telefonhívás, és már nagyon tele volt vele a hócipőm. A többségét a sokadik után automatikusan kinyomtam. Egy ugyanilyen alkalommal ránéztem a telefonomra, mikor megcsörrent. A szokott módon ki akartam nyomni, de úgy gondoltam, mi van, ha én vagyok az egyetlen, aki aznap fel fogja venni neki a telefont? Hadd legyen egy jó napja! A kelleténél flegmábban vettem fel a telefont péntek késő délután, mint szoktam.

- Bagossy Emő, ki az?! – a vonal túlsó felén egy pillanatnyi csend, majd beleszólt egy szimpatikus hangú srác.
- Molnár Dominik vagyok... - a másodperc töredékéig elvesztem a hangja és a neve kellemes csengéseinek nászában, ezért fogalmam sincs, hogy honnét, s miért hívott, de a nevem említésére visszatértem a földre. – És ezek szerint Bagossy Emőkével beszélek. – esküszöm, hallottam, hogy elmosolyodik a megállapítása után. Hiába hallatszott azonban szimpatikusnak, hét vége lévén már abszolút nem volt kapacitásom végig hallgatni semmilyen ajánlatot.

- Igen, jó helyen jár. Viszont nagyjából csak félgőzzel van jelen, szóval, ha nem sértem meg, nem érdekel az ajánlata... viszhall'! – és kinyomtam. A hétvégén szerencsére a telefonom teljesen néma volt. Nem akadt kellemetlenkedő telefonáló.
Következő héten ugyanebben a szellemben indultam el dolgozni. Kicsit csúszásban voltam, és mikor fél tízkor már épphogy kiestem az ajtón, majd elkezdtem szórakozni a kulccsal, megszólalt a telefonom. A szám nem volt ismerős, ezért felvettem, hátha munka ügyben keresnek.

- Bagossy Emő!
- Molnár Dominik, jó napot kívánok! – oh, ne már...
- Ha hiszi, ha nem, ez most megint rossz időzítés. – daráltam, miközben siettem a buszhoz. Tekintettel a hangos, nyomorgó tömegre a hetesen, kinyomtam szegény Dominiket – megint. A srác azonban kitartó volt. Aznap még visszahívott az ebédidőmben is. Rájöttem, hogy minél előbb meghallgatom, annál korábban hagy békén. Nagyjából tizenhét perc, húsz másodperc alatt megállapodtunk, hogy semmilyen utazós nyereményjátékkal egybekötött hitelfelvétel nem érdekel, és leraktuk. Amire azonban nem számítottam, hogy csütörtökön megint megszólal a telefonom. A számot már szinte kívülről tudtam...

- Kedves Dominik! A múltkor valami kimaradt, vagy csak nem húzta ki a számomat a felhívandók listájáról?
- Üdvözlöm Emő! – először szólított a becenevemen, amit jobban szeretek, mint a teljes nevemet. – Most mondja meg! Véletlenül fent maradt a listámon... Viszont, mivel a kötelezőn túl vagyunk, gondoltam beszélhetnénk másról...

Ha hiszed, ha nem: randit kért tőlem! Azt mondta, ilyen kellemes hangú, szofisztikált, mégis búsba elküldős ügyféllel még sosem volt dolga, és furán hangozhat, de szimpatikus lettem neki. Azt is mondta, hogy rosszul esett neki, mikor nem vettem fel neki a telefont, azt hitte soha többé nem fog tudni beszélni velem.
Végül, összejött a randi, ami sikeresebben zárult, mint a hitel tukmálása, és ma már (a párjaként) mindig felveszem neki a telefont, mikor felhív.

Bagossy Emő történetét Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock