A párkapcsolat hiánya nem egy űr, amit kötelező betöltened!

Természetesen mindkét próbálkozás meddő volt az örökké tartó boldogság szempontjából - hiszen vége lett -, ugyanakkor meglehetősen tanulságos is. A második kapcsolat pusztán véletlenül történt. Megérkezett a lehengerlő férfi, és nem mondtam rá igent, egyszerűen csak nem mondtam nemet.

Az előbb említett két éves kapcsolatom kialakulásán viszont elgondolkodtam. Akkoriban egy közel négy éves, keszekusza viszony után már egy jó éve szingli voltam. Nem feszített különösebben az egyedüllét - huszonöt éves voltam, rengeteg barát vett körül, állandóan buliztam, pörögtem, és jól éreztem magam. Mindig akadt olyan férfi, aki lekötötte a figyelmemet, de egyik sem fordult komolyra.

Belül nagyjából minden rendben volt. Küzdöttem azért némi önértékelési problémával, de el voltam a magam kis világában. Az ingerek, amik kívülről érkeztek felém, viszont elképesztően nyomasztóak voltak. Családi összejöveteleken állandó téma volt, hogy Aninak van-e már barátja. Amikor erre magabiztosan próbáltam reagálni, hogy nincs, és köszönöm, jól érzem magam egyedül, úgy néztek rám, mint egy leprásra, de minimum úgy, mintha megbolondultam volna.

A barátnőim, akik kapcsolatban éltek, rendre össze akartak hozni a párjuk valamelyik egyedülálló haverjával. A férfiak, akikkel ismerkedni próbáltam, állandóan azt a kérdést tették fel, hogy "egy ilyen lánynak hogyhogy nincs barátja?" Egyszerűen azt éreztem, hogy kilógok a sorból, mintha a párkapcsolat valamilyen kötelező feladat lenne, amit igenis teljesíteni kell.

Ezeket persze már csak utólag látom, de hova vezettek? Oda, hogy beleringattam magam egy kapcsolatba, amiről már előre tudtam, hogy mi lesz a vége. Nem volt rossz, nem bánom, hogy megtörtént. Csak végiggondoltam: vajon ha nem éget ennyire a külső nyomás, akkor is így alakult volna? Persze nem szeretném a felelősséget a külvilágra hárítani. Sőt, azt is belátom, hogy miután már kapcsolatba kerültem és komolyodott a viszony, én is felültem ugyanarra a hintára, és igyekeztem "megmenteni" a szingli barátnőimet az egyedülléttől.

Hiszek a szerelemben. Tudom, hogy az a világ egyik legcsodálatosabb dolga, ha van valaki, akivel őszintén szerethetjük egymást. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy itt állok huszonnyolc évesen egyedülállóként, és semmi, de semmi sem hiányzik az életemből. A párkapcsolat "nem léte" nem egy űrt jelent, amit ki kell tölteni. De egy jó (!) párkapcsolat megléte az valami olyan extra, ami az amúgy is teljes életet még boldogabbá tudja tenni.

Búcsúzunk!

Kedves olvasóink!

Október közepétől kezdve a SHE.HU teljes szerkesztősége, és az írói gárda is távozik a magazintól. Ezután a weboldalon és minden kapcsolódó közösségi felületen megjelent tartalmak nem a mi munkánk eredményei. Nehéz a búcsú, de köszönjük, hogy eddig velünk tartottatok, és reméljük hamarosan találkozunk! :) Íróink munkásságát addig is nyomon követhetitek saját írói oldalukon. Köszönjük ezt a 4 évet, amit velünk töltöttetek!

Ezennel kívánunk sok sikert az új szerkesztőségnek!

Forrás: Csudai Sándor

Nyitókép: Shutterstock