Drága ajándékokkal próbálod visszakapni a szerelmemet...

Drága ajándékokkal próbálod megvásárolni a szerelmemet és elnyerni a megbocsátásomat. Tényleg csak ennyit nézel ki belőlem? Mondjuk, meg sem lepődöm, mert amilyen anyagias vagy, nálad ez lehet a problémák megoldása.

Nekem nem azt jelenti az élet, hogy milyen drága lakásban élek, milyen autóval járok, és nem is azt, hogy a márka felirat mennyire jól látszik a cipőmön. Nekem az élet egyenlő az élményekkel: minél többet akarok érezni, tapasztalni a napokból, hetekből, hónapokból, évekből.

Sok nevetést akarok és közös programokat. Azt, hogy bármilyen pofonnal is sújt az élet, legyen valaki, aki mellettem van és segít meggyógyítani az ütés okozta sérülést. Nem a látszatra adok, hogy amikor romokban hever az életem, kifelé boldogságot mutassak, míg belül elemészt, felőröl a bánat és a kétségbeesés.

Eltérő értékrenddel vagyunk felruházva, és ez nem épp megfelelő párosítás. Újra és újra kiütközik a különbözőségünk. Azt hiszem, ha ennyi idő alatt sem tudtunk olyanná formálódni, amire a másiknak szüksége lenne, ezután sem fogunk. Ne várj tőlem megértést a kirohanásaid miatt, amiket legfőképpen a pénz és a szabadság utáni vágyad motivál! Ne akard velem elfogadtatni, hogy te kötelezettségektől mentes életet akarsz!

Ha elújságolom neked a sikereimet, néha nyíltan a szemembe mondod, hogy "Kit érdekel?" Te ezt normálisnak tartod. Szerintem viszont nem lehúznunk és korlátoznunk kéne egymást, hanem örülni a másik fejlődésének, előrelépésének. Sokszor megvonod tőlem a segítséged és a lelki támogatásod, holott együtt élünk, közös gyereket nevelünk, közös háztartást viszünk. Azt mondod, te dolgozol, nincs már erre energiád. De én is dolgozom, gyerek és háztartás mellett...

Forrás: Shutterstock

Ma már külön életet élünk, külön szobában, bár egy fedél alatt. Természetes volt, hogy bekövetkezik köztünk az elhidegülés. Pedig lehetőséged lett volna tenni a kapcsolatunkért, de nem volt hozzá kedved. Majd egyszer csak észbe kaptál, amikor közöltem, hogy nincs értelme együtt folytatni. Nincs már közös jövőképünk, és állandóan elfojtott indulatoktól terhes a légkör, ami nem megfelelő közeg egy gyereknek. Azt mondtad, te nem érzed mindezt, felháborodtál, de végül elfogadtad a döntésemet.

Megbeszéltük, hogy külön folytatjuk. Megegyeztünk mindenben... majd jött egy 180 fokos fordulat: ágyra szórt virágszirmokkal, gyertyafényes fürdővel, ajándékokkal. Nekem pedig minden gesztusodnál csak az járt a fejemben, hogy egy újabb tárgyat kapok, amit később haragodban majd rám kiabálhatsz.

Teljesen kétségbeestem. Nem értek már semmit, téged sem. Túl sokáig húztuk ezt a kínlódást, mindig indokokat találva, hogy miért nem válnak el az útjaink. Kétévente, évente ismétli magát a helyzet, de a változás mindig elmarad. Miért hiányzik belőlünk a határozottság?

Igen, borzasztóan sajnálom ezt az egészet, és ugyanúgy megszenvedem, mint te. Rettenetesen félek, de eljött az idő, amikor be kell látni: változtatnunk kell, mert ez már nem élet. Boldogtalanok vagyunk. Csak még jobban felőröljük egymás lelkét, ha folytatjuk. Mindketten jobbat érdemlünk, ezért el kell engednünk a másikat.

Tudod, mit szeretnék igazán? Szeretném, ha boldog lennél és újra szívből nevetnél. Mert tudom, hogy jó ember vagy, csak mi nem vagyunk egymáshoz valók.

Fotó: Szabó Gábor
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Pechál Péter írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?