A burokban nevelt gyerekek védtelenek a világgal szemben...

Az ugrálóvárat, a csupa rózsaszín, hercegnős szobáját, a legújabb görkoriját és a teniszütőit. Még a lovakhoz is hátravitt a hatalmas kert végébe. Sorolta a nevüket és a korukat. Elmesélte, hogy minden hétvégén kilovagolnak az apukájával, de hétköznap nem lehet, mert akkor egész nap tanulás és edzések vannak. Kivéve, amikor az édesapja üzleti úton van, akkor meséket néznek vagy olvasnak az édesanyjával.

Megmutatta a házi könyvtárat is, ahol egy hatalmas ablak előtt külön olvasó sarkot rendeztek be a szülei - csak neki -, ha a könyvek világában akar elmerülni. De van külön játszó- és számítógépszoba is. Bár az utóbbiba kizárólag felügyelettel lehet bemenni. Ha a neten szeretne megnézni vagy olvasni valamit, akkor szól az anyukájának, és együtt böngésznek.

Csak mesélt és mesélt, mindenbe beavatott. Elmondta, hogy minden reggel nyolckor érkezik Sára néni, és általában matek feladatokkal kezdik a napot, majd lazításként áttérnek a történelemre. És persze a verstanulás sem marad el. Kedveli a tanítóját, bár néha kicsit szigorú vele. Az agytorna után pedig minden nap, kivéve kedden, teniszezik vagy úszik.

Mesi, az anyuka, elmondta, hogy annyi borzalmat olvasni, látni, hallani a világban, hogy mikor állapotos lett, úgy döntött: mindent megtesz azért, hogy megóvja a kislányát. Mivel a férjének jól fizető munkája van, és a családi örökség is számottevő, megtehetik, hogy nem úgy élnek, mint mások. Lehetősége van "megvédeni" egy szem lányát.

Nem lehetett több gyermekük, az is csoda, hogy ez az egy összejött. Mesinek húszévesen volt egy vetélése. Ezután az orvosok azt mondták neki: felejtse el, hogy valaha szülni fog. Később mégis sikerült teherbe esnie, és ugyan végigfeküdte a kilenc hónapot, de egy gyönyörű, egészséges lányt hozott a világra.

Alig hogy mindezt elmesélte, Lili máris fogta a kezem, és húzott, hogy menjünk játszani. Elővette a madártoll gyűjteményét, és nekilátott nyakláncot készíteni nekem és magának is, hogy legyen egy közös emlékünk, amit mi magunk csináltunk. Ahogy néztem ezt az édes kislányt, akinek mindene megvan - szerető család, egészség és komoly anyagi javak -, összeszorult a szívem.

Semmit sem tud a világról, hiszen az egy teljesen más környezet, mint amiben felnő. Próbáltam óvatosan érdeklődni a jövőbeli tervekről Mesinél, de kikerülte a választ. Úgy beszélt, mintha az ő kislánya sosem nőne fel, mindig az ő apró gyönyörűsége maradna. Egyszerre volt csodálatos és ijesztő ez az erős anyai szeretet.

Ennek a találkozásnak már hat éve, és azóta is gyakran eszembe jut, hogy vajon mi lehet ezzel az értékes pici lánnyal. Csak egyetlenegyszer találkoztunk, de mélyen bevette magát a gondolataimba. Csak reménykedni tudok abban, hogy ha eljön az ideje, csupán annyi csalódás éri, amennyi a fejlődéséhez szükséges, és megállja a helyét a zárt kapukon kívül is.

Nyitókép: Shutterstock