A savanyú hétköznapok kicsinálták a házasságunkat...

Én azt vártam volna, hogy örülnek majd nekem, az életem alakulásának - hogy megtaláltam azt a férfit, akiben bízom, akit szeretek. Erre azt mondják, vigyázzak rá, mint valami kulcsra vagy fényképezőgépre, hogy el ne vesszen. Azért, hogy gonosz emberek - valószínűleg nők - el ne vigyék. Mint egy tárgyat, aminek nincs akarata, saját döntése. Akit csak úgy elragadhatnak tőlem, én meg majd csak nézek - aztán meg jól egyedül maradok.

- "Mert nem tudtál rá vigyázni!" - mondta a nagynéném, amikor a férjem elköltözött.

Az, hogy én teljes munkaidőben dolgoztam, vezettem a háztartást, és a gyerekek dolgait intéztem, mellékes volt. A nagynénémnek és a férjemnek is. Ő is dolgozott, nem csak én - mondták, és a férfi munkákat is elvégezte. Az a bizonyos férfi munka pedig a gyerekek szórakoztatása és a kuka kihúzása volt. Ez is jó, persze, csak kevés. Magamra sem volt időm, és ahogyan fáradtam, úgy lett a göndör hajam hullámos, aztán meg egyenes.

- "Minden este a tiétek volt! - mondta anyám. - Hát kilenckor már mindhárom aludt, nem? Ekkor kellett volna a férjeddel foglalkozni. Meg kellett volna hallgatnod, hogy mi van a munkájával, hogy érzi magát, és csinosnak kellett volna lenned. Szőrtelen láb, szexi fehérnemű, beszárított haj. Nem nagy vaszisztdasz. Ennyit azért csak megtehettél volna!

Régen az asszonyok nem három, hanem sokkal több gyerekkel is lazán elvoltak, és az uraik nem hagyták el őket. Az a lényeg, hogy mindig hazajöjjön. A családot egyben kell tartani. A gyerekeknek apa kell. Látod, apád is néha nézelődött, aztán mégiscsak itthon maradt. Mert én vigyáztam rá, a kedvében jártam."

- És velem mi van? - kérdeztem, tőlük. - Rám nem kell vigyázni? Tőlem nem kell megkérdezni, hogyan érzem magam, mi van a munkában? Ha fáradt vagyok, akkor a páromnak nem kellene azt észrevennie, főleg ha el is mondom, hogy hulla vagyok? Az is segítség, ha kihúzza a kukát, vagy kirándul a hétvégén a gyerekekkel, de ezek csak hetente egyszer vannak. Viszont enni naponta többször kell, ahogy mosni, rendet rakni, takarítani és bevásárolni is...

Mindenki hazudik.

• Az is, aki azt mondja, harminc éve boldog házasságban él, és egy hangos szó sem volt köztük.
• Az is, aki semmiért sem szól a férjének, aki akkor jön haza, amikor akar - csak adjon haza pénzt.
• Az is, aki három gyerek és munka mellett imád főzni, takarítani, mosni, este pedig alig várja, hogy szexistennő lehessen.
• Az is, aki csak a férjét dicséri, és az is, aki egyfolytában szidja.
• Az is, aki a saját fontosságát úgy hangsúlyozza, hogy plusz munkát vállal - hát mert kell a pénz.
• Az is, aki azt hiszi, a másik nélküle létezni sem tudna.
• Az is, aki mindig beteg, mert akkor így vele foglalkoznak.
• Az is, aki nem kér segítséget, egyedül csinál mindent - mártír.
• Az is, aki azt hiszi, ha pénzt ad a feleségének, akkor azzal a hűségét is megvette.
• Az is, aki kimenőt ad a férjének - esténként az a pár sör belefér.
• Az is, aki csak azért szexel, mert úgy szokták. Az is, aki észre sem veszi, hogy mi a valóság.

Már tudom, mit kellett volna másként csinálnom, de még nem tudunk egymással erről beszélni. Nehéz dolog magunkat vizsgálni, megtalálni a hibákat és elismerni azokat. Ha most találkoznánk, vigyáznék a kettőnk közötti szeretetre, bizalomra. Erre. Nem rá.

Nyitókép: Shutterstock