Az exem kutyája mentett meg a pszichiátriától!

Ádám egy szép tavaszi reggelen hagyott el. Nem mondom, hogy minden előzmény nélküli volt a dolog, de azért meglepett. A lakás üressé és személytelenné vált nélküle.

A hangulatomat még Ben sem tudta feldobni. Pedig mindent megtett azért, hogy ne gondoljak Ádámra. Bohóckodott, kikényszerítette, hogy vele foglalkozzak, holott igazából sosem tartozott hozzám.
Eleinte kerülgettük egymást, majd kifejezetten idegesített, hogy állandóan a sarkamban van. Többször elmagyaráztam, hogy igényelném a privát teret, de őt ez teljesen hidegen hagyta.

Türelmesen végighallgatta, és amikor végeztem a szentbeszéddel, úgy nézett rám a barna szemeivel, hogy egy percig sem tudtam rá haragudni. Pillanatok alatt képes volt levenni a lábamról, még azt se bántam, hogy reggelente kócosan és kisírt szemekkel lát.

Eleinte nehezen akaródzott kimozdulni a lakásból, de ő gondoskodott róla, hogy menni kelljen. Akkor is, ha esett, vagy sarkvidéki szél fújt kint. Azt hittem, ez mind jel, a sors is bánja, hogy Ádám elment. Sokáig hívogattam, egy idő után viszont automatikusan hangpostára kapcsolt a telefon, majd azt mondta, ezen a számon előfizető nem kapcsolható.

Ott ültem a hideg konyhakövön a Minnie egeres pizsamában, és úgy bőgtem, mint egy taknyos gyerek. Ben elősomfordált a nagyszobából, és megállt az ajtóban. Végül néhány bátortalan lépés után odajött, én pedig úgy öleltem, ahogy még sosem.

Nem volt szükség szavakra. Néhány perc után kibújt a karomból, és az ajtóból visszafordulva kérdőn nézett rám. Nagy nehezen feltápászkodtam, hideg vízzel néhányszor lemostam az arcomat, fogat mostam, feldobtam egy leheletnyi sminket. Ő meg időnként bekukkantott a fürdőbe, de nem tűnt türelmetlennek. Felvettem a kedvenc farmeromat és a sárga gumicsizmát, ami miatt Ádám mindig szekált. Kint némán baktattunk egymás mellett. Először a parkban tettünk egy kört, élveztem, ahogy cuppognak a tócsák a lábam alatt, majd a város felé vettük az irányt.

Forrás: Shutterstock

Innentől kezdve minden áldott nap így ment. Az útvonal folyamatosan változott, de végül mindig a városban kötöttünk ki. Egy idő után már képes voltam rácsodálkozni a természet szépségére, és képes voltam mosolyogni, akár a szembejövőkre is. A séták egyre hosszabbra nyúltak, mert Ben díjazta a friss levegőt, és már én sem akartam mindenáron visszamenni a négy fal közé.

Ennek ellenére még sokszor álomba sírtam magam. Ha meghallotta, átjött a másik szobából. Mellém feküdt, átöleltem, és ahogy hallgattam a szívverését, egy idő után teljesen ellazultam, és sikerült elaludnom.

Lassan eltelt egy fél év azóta, hogy Ádám becsukta az ajtót maga után, és én azon kaptam magam, hogy már nem érdekel, mi van vele. Nem gondolok rá. A cuccait behajigáltam egy nagyobb szemeteszsákba és levittük a karitászhoz. A hölgy mosolyogva vette át, majd Benhez hajolt, és miközben megvakarta a fülét, annyit mondott neki: "Biztos sokat láttál pajtás, de jó, hogy te vagy.Nélküled üres lenne a gazdi élete."

Ekkor tudatosult bennem, hogy milyen ironikus a helyzet: Ádám kutyájának köszönhetem, hogy sikerült továbblépnem. Muszáj volt róla gondoskodni, a nehéz időszakban végig mellettem volt, és igen, megmentette az életemet. Eleinte csak miatta indultam sétálni. Ha nem lett volna velem, talán végleg beszippant a depresszió, ahogy egykor. Arra az időszakra nem szívesen emlékszem. A pszichiátria nem az a hely, ami boldog emlékeket idéz...

Sosem gondoltam, hogy eljön ez az idő, de ma már nem bánom, hogy Ádám szakított velem. Mert hagyott maga után valakit, akivel teljes az életem.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?