Sosem szégyellem, ha apaként könnyezem...

Első nap felforgattam az egész lakást: mindent le- és kipakoltam a szekrényekből és a polcokról, hogy a port - örök ellenségemet - letörölhessem. Szépen haladtam, meg voltam elégedve a tempóval, amit a magam kedve és tetszése szerint diktáltam.

Amikor bemegyek a szobájába, mintha egy szentélybe tenném a lábam. Így viselkedtem most is. Óvatosan, szinte simogatva kezdtem el leszedni a polcról a poros plüssöket, amik most is úgy álltak vigyázban, ahogy egykor ő rakta oda őket. Aztán régi könyvek kerültek a kezeimbe, olyanok, amiket tiniként olvasott. Talán össze is kente a könnyeivel a lapokat, ha olyan részhez ért, ami elszomorította vagy meghatotta. De a nevetését is hallani véltem, amikor nagy kedvencei, a Harry Potter könyvek kerültek sorra.

Munka közben azon tűnődtem: mikor is nőtt meg, mikor lett felnőtt? Hiszen csak most született, most tanult meg járni, most volt az első napja az oviban. Mintha csak nemrég szereltem volna fel a pótkerekeket a biciklijére! Aztán jött az első szerelem - az egész olyan, mintha tegnap történt volna... Ijesztő gyorsasággal repült el ez a több mint negyed évszázad.

Mennyi vidám, boldog óra, nap és év van a hátunk mögött, amit együtt tölthettünk! Gondosan, mintha ő tenné, letöröltem mindent. A plüss állatokat kimostam, hogy ha látogatóba jön, friss illattal fogadhassák. Amikor azonban megtaláltam a több cipősdoboznyi rajzot, kisiskolás munkafüzeteket, pár órára kudarcba fulladt a takarítás... Csak néztem, gyönyörködtem a kincsekben. Könnybe lábadt a szemem, és szívszorongató érzés fogott el, hogy már nincs itthon minden nap.

A legboldogabb apának érzem magam. Az a huszonpár év, amit egy fedél alatt élhettünk, a legszebb éveimnek számított. Persze hiányzik a jelenléte, mert az az igazi otthon, amit a gyerekzsivaj tölt ki, de mégis örülök, hogy nem él már velem. Mert ez azt jelenti, hogy van még olyan hely - az otthonunkon kívül is -, ahol jól érzi magát.

Azt jelenti, hogy jól neveltem, hiszen nem félt kirepülni és önálló életet kezdeni. Nincs okom se panaszra, se bánatra. Most is apa vagyok, pont úgy mint, amikor megszületett. Tudom, hogy eljön hozzám, amikor tud, amikor akar. A szobája vár rá, és mindig úgy fogom nevezni: a "lányom szobája".

Furcsa dolog ez a tavaszi nagytakarítás. Ha jól csinálod, nemcsak a bútorokat szabadítja meg a portól, hanem az emlékeket is. Jó dolog munka közben felidézni a múltat - ilyenkor még boldogabb vagyok, hogy apa lehetek.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock