Sosem szégyellem, ha apaként könnyezem...

Tavasz van, itt az ideje a nagytakarításnak. Talán furcsa, hogy férfi létemre szeretem ezt, de így van - most is nagyon vártam. Egy egész hetet szántam rá, persze azért úgy, hogy közben maradjon időm olvasni és pihenni is.

Első nap felforgattam az egész lakást: mindent le- és kipakoltam a szekrényekből és a polcokról, hogy a port - örök ellenségemet - letörölhessem. Szépen haladtam, meg voltam elégedve a tempóval, amit a magam kedve és tetszése szerint diktáltam.

A harmadik napon jutottam be abba a szobába, ami még mindig a "lányom szobája" névre hallgat, pedig két éve már, hogy nem lakik benne. Megnőtt, felnőtt nő lett belőle, most már a párjával él, amivel nincs is semmi gond, hiszen ez a világ rendje. Számomra azonban mindig is az én kislányom marad...

Amikor bemegyek a szobájába, mintha egy szentélybe tenném a lábam. Így viselkedtem most is. Óvatosan, szinte simogatva kezdtem el leszedni a polcról a poros plüssöket, amik most is úgy álltak vigyázban, ahogy egykor ő rakta oda őket. Aztán régi könyvek kerültek a kezeimbe, olyanok, amiket tiniként olvasott. Talán össze is kente a könnyeivel a lapokat, ha olyan részhez ért, ami elszomorította vagy meghatotta. De a nevetését is hallani véltem, amikor nagy kedvencei, a Harry Potter könyvek kerültek sorra.

Munka közben azon tűnődtem: mikor is nőtt meg, mikor lett felnőtt? Hiszen csak most született, most tanult meg járni, most volt az első napja az oviban. Mintha csak nemrég szereltem volna fel a pótkerekeket a biciklijére! Aztán jött az első szerelem - az egész olyan, mintha tegnap történt volna... Ijesztő gyorsasággal repült el ez a több mint negyed évszázad.

Forrás: Shutterstock

Mennyi vidám, boldog óra, nap és év van a hátunk mögött, amit együtt tölthettünk! Gondosan, mintha ő tenné, letöröltem mindent. A plüss állatokat kimostam, hogy ha látogatóba jön, friss illattal fogadhassák. Amikor azonban megtaláltam a több cipősdoboznyi rajzot, kisiskolás munkafüzeteket, pár órára kudarcba fulladt a takarítás... Csak néztem, gyönyörködtem a kincsekben. Könnybe lábadt a szemem, és szívszorongató érzés fogott el, hogy már nincs itthon minden nap.

Már nem olvasok neki esténként mesét, már nem készítek neki tízórait, nem én viszem neki ágyba a kakaót. De azonnal el is hessegettem a negatív érzést, ehelyett a szép emlékek, a boldog évek okozta öröm töltötte el a lelkem.

A legboldogabb apának érzem magam. Az a huszonpár év, amit egy fedél alatt élhettünk, a legszebb éveimnek számított. Persze hiányzik a jelenléte, mert az az igazi otthon, amit a gyerekzsivaj tölt ki, de mégis örülök, hogy nem él már velem. Mert ez azt jelenti, hogy van még olyan hely - az otthonunkon kívül is -, ahol jól érzi magát.

Azt jelenti, hogy jól neveltem, hiszen nem félt kirepülni és önálló életet kezdeni. Nincs okom se panaszra, se bánatra. Most is apa vagyok, pont úgy mint, amikor megszületett. Tudom, hogy eljön hozzám, amikor tud, amikor akar. A szobája vár rá, és mindig úgy fogom nevezni: a "lányom szobája".

Furcsa dolog ez a tavaszi nagytakarítás. Ha jól csinálod, nemcsak a bútorokat szabadítja meg a portól, hanem az emlékeket is. Jó dolog munka közben felidézni a múltat - ilyenkor még boldogabb vagyok, hogy apa lehetek.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?