Elhagyjam a családomat a szeretőmért?

Már nincs meg köztünk az a lángolás, amit annak idején éreztem. Elmúlt a szerelem, és unalmassá vált a házasságom. Jó dolog a biztonság érzése, a tudat, hogy a feleségem mindig mellettem volt és lesz, de nekem több kell ennél.

Vágyom a pezsgésre. Éhezem arra, hogy akivel együtt vagyok, nap mint nap kimutassa, hogy szeret, akar és kíván. Szenvedélyt, őrült érzelmeket akarok, olyanokat, amik minden mást háttérbe szorítanak, és a szerelem kerül az első helyre. Ezért jutottam el odáig, hogy végül igent mondtam egy vonzó hölgynek, aki már régóta próbálkozott nálam.

Ő is házasságban él, én is, így eleinte szóba sem került az, hogy együtt is élhetnénk, vagy akár összeházasodhatnánk. Mindkettőnknek unalmas a párkapcsolata, ezért is van szükségünk egymásra.

Kezdetben nem is volt semmi probléma: havonta egyszer-kétszer találkoztunk, és áldoztunk a testiség oltárán. Semmi többről nem volt szó, az érzelmeket sikerült mellőzni, és a lelkiismeret-furdalást is ki tudtuk iktatni. Egyikünk sem érzett bűntudatot a viszonyunk miatt.

Több mint egy éve tartott a titkos kapcsolatunk, amikor azt kezdtem érezni, hogy Emese fontosabb, mint a párom. Kezdtem unni, hogy mi ketten soha nem sétálhatunk kézen fogva, soha nem ülhetünk be egy presszóba kávézni vagy megenni egy szelet sütit. Nekünk csak annyi jut, hogy találkozunk, egymásnak esünk, szexelünk egy nagyot, aztán mindenki hazamegy a családjához...

Már nem csak a testét akartam. Beleszerettem, és ő is elkezdett érzelmeket táplálni irántam. Végül eljutott arra a pontra, hogy bevallotta a férjének a kettőnk kapcsolatát, és be is adta a válókeresetet. Én viszont el vagyok késve egy lépéssel, mert még mindig nem mertem elmondani mindent a feleségemnek, és nem is tudom, hogy akarok-e/merek-e lépni. Nem tudom, mit tegyek, kit válasszak.

Forrás: Shutterstock

Azt, akit szerelemmel szeretek és aki iránt őrült vágyat érzek? Vállaljam a kedvéért a válást mint tortúrát, és azt, hogy megszóljanak, lenézzenek a rokonok, az ismerősök? Hiszen nem kis dolog, hogy otthagyom a családot, amiért egykor felelősséget vállaltam. Vagy válasszam azt a nőt, aki a tetteivel már bebizonyította, hogy jó feleség, és a gyerekeinket is mintaanyaként neveli? Még akkor is, ha mellette unalmassá vált, ellaposodott az életem?

Be kell vallanom, hogy félek. Hiszen a szerelmemet még nem ismerem annyira, hogy nyugodt szívvel mellette tegyem le a voksomat. Az a bő év kevés volt ahhoz, hogy igazán megismerjük egymást. Szeretem, akarom, de nem tudom, hogy beválik-e társnak is. Szeretőnek álomszerű, mert nagyon figyel rám, nagyon odaadó - de nem tudom, milyen vele élni. Mi lesz, ha engem is megun egy idő után, és újra szeretőt keres magának? Akkor én leszek a megcsalt fél...

Attól tartok, hogy végül két szék között a földre esem, és akkor ott leszek megszégyenülve. Nézhetem majd az ismerősök megvető arcát, hallgathatom az okoskodó beszólásokat, hogy "Úgy kell neked, hiszen te választottad!" Azt hiszem, nem bírnám ki a szégyent, hogy mindenki rajtam köszörülje a nyelvét, és hülyének tartsanak azért, mert a biztosat lecseréltem egy abszolút bizonytalanra. Ha előre tudnám, hogy Emese végleg velem marad, akkor simán elválnék. De nem tudok semmit, és még nem bízok benne eléggé.

Rájöttem, hogy sem őt, sem a feleségemet nem akarom elveszíteni. Az lenne a jó, ha mindkettő velem maradhatna. Persze tudom, hogy ez nem járható út. Ha pedig nem válok, Mesi nem fog rám éveket várni. Hetek óta csak tipródom, mit tegyek, és egyre kevésbé tudom a választ...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?