Tökéletes életet hazudsz magadnak, de legbelül szenvedsz!

Egy korábbi cikkemben már írtam arról, mennyire gyűlölöm, amikor hazudnak nekem. Most tovább boncolgatnám a témát, hiszen nem mindig másoknak hazudunk. Van, aki magával teszi ugyanezt.

Régen azonnal és kíméletlenül rávilágítottam a másiknál arra, ha hazugságon kaptam. Ma már azt gondolom, nem az én tisztem mindenkit szembesíteni önmagával. Pedig jó pár emberre ráférne egy tükör...

Lazán megrántom a vállam, ha azt hallgatom, hogy bezzeg az ő férje, gyereke mennyivel többet tud, jobban keres, milyen remekül vannak és így tovább. Pedig a környezet a legtöbb esetben tudja, hogy régen éltek jól, most csak a kifelé mutatott látszat van. Vagy a gyereke ugyan tehetséges matematikából, de irodalomból félévkor megbukott.

Azzal is tisztában vannak, hogy egyáltalán nincsenek jól, a férj heti x-szer máshol éjszakázik... Sok embernek mégis fontos ez a kifelé mutatott látszatvalóság, és elhiszik a saját hazugságaikat, mert szeretnék, ha úgy lenne.

Az önáltatás veszélyes műfaj. A kisebbik baj, hogy a környezetét csapja be az illető, a nagyobbik, hogy saját magát. Vannak, akik szeretnék elhinni, hogy az, amit elmondanak magukról, tényleg a valóság. Könnyű elcsábulni, hogy másnak mutassuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk.

A Facebookon, Instán és a többi közösségi oldalon a többség ezen "dolgozik". Megnézed az ismerősök kitett posztjait, feltett fotóit, naponta látod, ahogy a másik megosztja a "tökéletes életét". Természetes, hogy mindenki azt a fotót teszi ki magáról, amelyik a legjobban sikerült. És ha nem sikerül elsőre, a digitális világ és a kamerás mobilok korában pillanatok alatt csinálhatunk száz újat.

Forrás: Shutterstock

Az emberi kapcsolatok leredukálódtak, a Facebookon boldog-boldogtalan a barátunk, és jól elferdül a személyiségünk, mert tőlük várjuk, hogy megerősítsenek minket. Ha nincs a kép/poszt alatt x lájk, akkor értéktelenek vagyunk. Akinek nincs Face/Insta-oldala, az nem is létezik.

Először csak a szomszédot figyeled a neten, majd másokat is, és hozzájuk méred magad. Sok ember énképe torzul a fals visszajelzések hatására. Legyinthetsz, hogy ez csak a hülye picsákat érinti, meg a fiatalokat, de sajnos tisztes családanyák is nyakig benne vannak. Kiteszik a vasárnapi ebédet, a dédi szülinapját, a férjtől kapott óriási csokrot, és papolnak az őszinte szerelemről.

Aztán, ha megkapirgálnád a felszínt, kiderülne: a férj a virágcsokorral kompenzálta, hogy elfelejtette a gyerek iskolai előadását. És őszinte szerelem már rég nincs, mert szinte sosem tartózkodnak egy időben otthon. Ha mégis, akkor gyorsan egy fotó, mert "mi jól vagyunk", és már mehet is fel a netre. Le lehet így élni akár egy egész életet, de többnyire mindenkinél eljön az a pont, mikor nem halogathatja tovább az önmagával való szembenézést. És minél tovább űzte az önáltatást, annál nehezebb lesz újra megtalálnia saját magát.

A látszatélet és az önáltatás pedig egyenes út a lelki problémákhoz. Mert egy idő után lehetetlen különválasztani a valóságot a képzelettől. Ezért azt javaslom, hogy merj élni! Ne a net előtt, hanem a való világban. Amennyit magadba fektetsz, annyi fog megtérülni. Merj szembenézni magaddal, a korlátaiddal, és merd elhinni, hogy mások élete pont ugyanannyira nem tökéletes, mint a tiéd.

Ha mindig másnak akarsz megfelelni és attól rettegsz, hogy mit gondolnak, már régen rossz. Ne engedd, hogy az önáltatás, önsajnálat vegye át az irányítást az életed felett! Hallgass azokra, akiknek még őszintén tudsz hinni, és ne szégyellj segítséget kérni, ha érzed, nagy a baj! Foglalkozz magaddal, nyisd ki az ajtót, és nézd meg, mi van odakint! Bármit teszel, tedd őszintén. Magadért.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?