Élet egy focirajongó pasi mellett: Még egy hangos "gól", és kizárom a lakásból

foci rajongás focimeccs magazin futball
Szeretném leszögezni, hogy alapvetően nincs bajom a focival. Sőt, élvezem is, ha egy-egy meccset végig kell néznem szotyizva és citromos sört kortyolgatva a kanapén, de jóból is megárt a sok.

A vőlegényem óriási Real Madrid drukker, de azt kell, hogy mondjam, sajnos nem csak ennek a spanyol csapatnak a meccseit nézi, hanem gyakorlatilag az összeset, amit közvetít a tévé."Tök jó", hogy már legalább tíz sport csatorna van itthon, így szinte 100%, hogy valamelyiken rúgják a bőrt.

A kapcsolatunk elején úgy éreztem, valahol elvárja tőlem, hogy végignézzem vele a meccseket, és annak a csapatnak drukkoljak, amelyiknek ő. Eleinte csak azért, hogy addig is vele legyek, szó nélkül megnéztem mind a 90 dög unalmas percet.

Nos, ez ma már nincs így, ha meghallom a foci szót, kellemetlen hideg fut át a testemen, és érzem, hogy a pulzusom kezd feljebb szökni.

Innen tudom, hogy ma is meccs lesz

Amikor hazaérek hulla fáradtan a munkából, kinyitom a hűtőt, és meglátom a behűtött sört, már tudom, hogy újabb meccs lesz. Tudom, most arra gondolsz, hogy miért baj ez, örülj neki, legalább van egy kis énidőd, de aki egy focirajongóval él együtt, pontosan tudja, hogy meccset nézni nem halkan szoktak a férfiak, így teljesen mindegy, hogy másik szobában vagyok, vagy mellette ülök a kanapén, úgyis hallani fogom, mi történik a pályán.

Ilyen egy "izgalmas" focimeccs az én szemszögemből

Az őszi szezon sok jó meccset hozott, még én is megnéztem egyet-egyet, de az, hogy minden áldott este foci megy a tévében, már elég uncsi. A vőlegényem már reggel, ébredés után az esti meccsről beszél, nemcsak nekem, de bárkinek, aki felhívja, vagy ír neki, én pedig már akkor tudom, hogy újabb hosszú éjszaka áll előttünk. Miután kitárgyalta a barátaival, milyen jó lesz a meccs, és kire fogadnak, azonnal eszeveszett telefonnyomkodásba kezd, és azt mondja „Ez a napi tuti, ez jönni fog kicsi!"

Mindig elmosolyodok, mert ha ezt mondja, 98%-ban azt jelenti, hogy a meccs utolsó perceiben, vagy már az első félidőben, de elúszik a mix. Mivel napközben nem látom, fogalmam sincs, mennyit foglalkozik a meccsel, de azt gondolom, többször is szóba jön, ki fog nyerni, mi fog történni, mekkora meccs lesz, és hol fogják nézni – bár utóbbi most a 8 órától érvénybe lépő kijárási tilalom miatt nem opció.

Forrás: Shutterstock

Este kilenc óra, kezdődik a meccs. Szotyi bekészítve, sör kivéve a hűtőből, rögtön kettő, nehogy fel kelljen állni a kanapéról. Felcsendül a himnusz, hangerő fel, a vőlegényem szívére tett kézzel, teljes áhítattal, a kanapé előtt állva énekel, én pedig nem értem, mi történik.

Rezzenéstelen arc, halálosan komoly tekintet, aztán eszeveszett füttyszó és tapsolás, mintha egyedül élne a lakásban. A kezdőrúgás után kezdődik a 90 perces zombulás: szemellenző fel, fül becsuk, szotyi köpködés indul.
„Mit csinálsz bmeg? Fújd már le spori!Nem látod, hogy felrúgta? Nem hiszem el, hogy egy ilyen potya gólon megy el a mixem!" –mondja egy csomószor a meccs alatt, miközben vagy százszor ír a barátainak, és megtárgyalják, mi történt.

Ha gól van, torkaszakadtából üvölt, ugrál, káromkodik, kiönti a sört, a földre hullanak a kiköpködött szotyihéjak, de nem számít, mert jön a mix – persze jobb esetben.

Ha a mérkőzés nem hozza a várt eredményt, úgy teszek, mintha láthatatlan lennék, mert úgyis belém köt, hiszen nem rúghatja le a tévében látható focistákat, ha pedig a fogadást is bukja, vigyázzon magára mindenki, aki hozzászól. Ha mégis nyer a csapat, és jön a mix is, olyan boldog, mintha nyert volna a lottón. Hát, így telnek nálunk a meccsnézős esték.

Te hogy viseled, ha a párod meccset néz?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.