Az a férfi még nem született meg, aki nekem elég jó lenne...

Évekig éltem együtt egy olyan pasival, akiről azt hittem, minden igényemnek megfelel. Okos volt, intelligens, felelősségteljes és biztonságot adó. Hűséges volt hozzám, megbízható, én voltam számára a világ közepe. Egy darabig csak úgy lubickoltam abban a gondtalan életben, amit biztosított számomra. Aztán egy csettintésre hiányozni kezdett a pezsgés. Humorra, spontaneitásra, izgalmakra és kalandokra vágytam, de a párom köztudottan nem volt az a vicceskedő, spontán alkat. Egy darabig felül tudtam ezen emelkedni, de aztán egyre erősebb lett bennem a vágy és az elégedetlenség, míg nem megismertem egy brutálisan szexi festőművészt, akiért el is hagytam a párom.

A szexi művészlélek totálisan elvarázsolt. Kiszámíthatatlan volt, izgalmas, mindig adott valami gondolkodnivalót, rejtvényekbe foglalta az egész életet, és rengeteget röhögtünk együtt. Tetőtől talpig sütött belőle a szenvedély, és ezeket együtt véve szinte biztos voltam abban, hogy na ez a típus való nekem. Aztán egyszer tönkrement nála a konyhában a csap, és csöpögni kezdett a mosogató alatti cső.

Én vettem észre, és szóltam neki, hogy ezzel kezdeni kéne valamit. Alá rakott egy vödröt. Jó, gondoltam ezzel holnapig el leszünk, aztán majd megoldja. Hát nem oldotta meg. Teltek a napok, egyre több lett a víz, és mikor megint szóba hoztam, akkor hisztizni kezdett, hogy neki erre nincs ideje, majd másnap átjött az apja, és megcsinálta. Néhány héttel később beszakadt alattunk az ágy, az egyik faléc megadta magát, és azt is az apja csinálta meg. Végül kiderült, hogy egy csekket sem tud feladni egyedül. Mégis milyen jó volt az exem önállósága! - mondtam magamnak, majd elhagytam a szexi művészt is.

Utána jött a közgazdász srác, akinek már nagyon oda kellett tennie magát ahhoz, hogy levegyen a lábamról, de sikerült neki. Úgy tűnt, ő az előző két exem totális ötvözete: önálló, megbízható, kommunikatív, humoros és kreatív. Most aztán megfogtam az Isten lábát! - mondtam magamban. Igen ám, de néhány hónap után kiderült, hogy ő szexuálisan nem valami aktív. És itt most nem arra gondolok, hogy ki mennyit "melózik" egy aktus során, hanem arra, hogy neki heti egy alkalom is elég - és azt is nekem kell kezdeményezni.

Utána megismertem a mostani pasim, aki egy elég fura szerzet. Értelmes, okos, jó a humora, jobb az ágyban, mint bárki, izgalmas és érdekes a munkája, és családot is szeretne. Király! Viszont olyan mértékig kiszámíthatatlan, hogy az már ijesztő. Egyik nap meg akarja váltani a világot, a másik nap meg fogat mosni se hajlandó. Tegnap még házat akart venni, ma meg ott tartunk, hogy felmond a munkahelyén és elmegy világgá banánt szedni.

Most őt is hagyjam el, hogy aztán megismerjek egy másik pasit, akit majd megint elhagyok valakiért, aki mellett nem maradok meg? Szerintem ezen a ponton érdemes elgondolkodni azon, hogy valójában mi is tesz engem boldoggá?

Réka történetét Fekete Tekla jegyezte le.