Az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy nem lehetek a feleséged...

Viszont kétlem, hogy egy igazi hercegnő pár perccel az esküvője előtt gyomorgörccsel, a sírás határán állna a tükör előtt úgy, ahogy akkor én. Felemeltem a tekintetem, és farkasszemet néztem saját pánikba esett pillantásommal.

Azért, mert gyáva voltam. Nincs mentségem. Ha most lépek ki, az is iszonyú fájdalmas lesz mindenki számára. De ha ezt nem teszem meg, később már helyrehozhatatlan károkat okoznék annak a személynek, aki éveken keresztül a társam volt, és akivel mindezek ellenére is nagyon szeretjük egymást.

Ki kell lépnem, de nem tudom egyedül megtenni. Kell valaki, aki segít. Akit még a leendő férjemnél is jobban szeretek. Zavart tekintettel kerestem a telefonom, és gondolkodás nélkül tárcsáztam.

- Igen? - szólt bele azzal a jellegzetes hangjával, amitől a gyomromban még évek múltán is pillangók repdestek.

- Én vagyok az, kérlek, ne tedd le! Tudom, hogy legalább két éve nem beszéltünk. És tisztában vagyok vele, hogy a történtek után nem akarsz már velem foglalkozni többet, de ha most nem segítesz, életem legnagyobb hibáját fogom elkövetni perceken belül - hadartam el sírásba hajló, kétségbeesett hangon a férfinak, aki addigi életem során a legnagyobb tüzet gyújtotta a szívemben, és akit titkon még ma is mindennél és mindenkinél jobban szeretek.

- Te vagy az? Ne csináld, tudod, hogy nem véletlenül lett vége köztünk mindennek. Én nem tudom megadni neked, amire szükséged van. Te is tudod, hogy nincs közös jövőnk, és nem akarok még egyszer belemenni egy olyan viharos kapcsolatba. Hozzád másik férfi való. Vele vagy még, ugye?

- Nem csak, hogy vele vagyok, de itt állok egy kibaszottul gyönyörű esküvői ruhában. Lent vár rám az egész családom, a barátaim, és ő, és mindenki arra vár, hogy összekössem az életem egy férfival, akiről már nagyon régen tudom, hogy nem az igazi! Most kell kilépnem, már rég meg kellett volna tennem, ez az utolsó lehetőségem. Kérlek, Domi, segíts! Esküszöm megpróbáltam, de nem működik, csak hazudtam magamnak végig. Én még mindig téged szeretlek... - a végét már alig lehetett érteni, annyira zokogtam.

- Ezt hagyd, kérlek, ne csináld... Ha ez tényleg így van, akkor beszélned kell vele. Mondd meg neki, hogy elhamarkodottan döntöttél, és nem lennétek boldogok. Ezt már rég megtehetted volna, cseszd meg! Nem most, az esküvő előtt öt perccel kellene kapálózni!

- Tudom, légyszi, ne mondd még te is, nem voltam képes őt megbántani, annyira szeretem... - zokogtam tovább. - De nem mehetek hozzá, nem ő van megírva nekem.Domi, én ezt a szégyent nem bírom elviselni. Minden összeomlik körülöttem. Azt mondtad, mindig számíthatok rád, segíts, ments ki innen! - kérleltem tovább sírva.

- Jó, higgadj le... Mondd meg, hol vagy most, aztán beszélj vele! Érted megyek, és elhozlak kocsival. Együtt kitalálunk valamit, de ezt rendezd el, jó? Ne sírj, csak intézd el nagylányként, rendben? - kérdezte olyan hangon, mintha az apukám lenne. Ezért szeretem őt. Mindent mindig a lehető legegyszerűbb módon old meg, és sosem hagyna cserben. Azok után, ami köztünk történt, azok után, hogy két éve nem beszéltünk, még mindig számíthatok rá.

- Köszönöm, Domi... Szeretlek. Könyörgöm, siess! - zokogtam neki tovább, de legbelül már valahol megkönnyebbültem. Miután lediktáltam neki a címet, letettük a telefont, és én nagy levegőt véve, a könnyeimet letörölve kiléptem az ajtón. Remegő lábakkal indultam lefelé, hogy megtegyem életem legnehezebb lépését.

Még több cikk Hannától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Hanna stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Forrás: She.hu

Nyitókép: Shutterstock