Elváltam, mert a feleségemet elkényeztetett hercegnőnek nevelték!

Rossz, ha basáskodunk felette és drákói szigorúan, vasfegyelemmel neveljük. De az ellenkezője is gond, amikor helikopterként körözünk felette és minden lépését őrizzük. Van azonban még egy érdekes szülő típus, a "fűnyíró szülő". Ő az, aki ott van mindig a gyermeke előtt, töri, lekaszálja, lenyírja előtte az utat, hogy semmiféle akadályba ne ütközzön az élete során.

Amikor olvastam erről, rögtön az exanyósom viselkedése jutott eszembe, aki pont ilyen nevelésben részesítette a lányát. Már kiskorában is azonnal ott termett, ha elesett. Az iskolába is mindig bement, ha rosszabb jegyet kapott az elvártnál, és a tanárokat hibáztatta. Később pedig arra sem volt rest, hogy a lánya munkahelyi konfliktusaiba is beleüsse az orrát.

Tulajdonképpen erre ment rá a házasságunk. Mert örök vita forrása volt, hogy a "mama" mennyire szólhat bele az életünkbe. Az én döntéseimet ugyanis nem fogadta el. Inkább ment az anyjához, hogy majd ő megmondja, mit hogyan csináljon, hiszen ő mindig mindent jobban tudott. Nem tanult meg se sütni, se főzni, lánykorában is készen volt elétéve az étel. Nem tanulta meg a háztartásban előforduló feladatok egyikét sem.

Nem ő a hibás, nem őt okolom, hogy ilyen lett. Az anyja volt, aki elszúrta a nevelését azzal, hogy semmire nem tanította meg. Nem volt elég, hogy nem volt felnőtt nőnek tekinthető, olyan dolgokat csinált, amik számomra abszolút idegenek voltak. Végül elváltunk, mert nem bírtam olyan emberrel élni, aki rosszabb, mint egy gyerek.

Tudat alatt talán vissza is élt a helyzettel, kihasználta az öreglányt, aki - ahelyett, hogy hagyta volna, hogy tanuljon a dologból - ment és újra kihúzta a bajból, amibe a saját hülyesége, következetlensége miatt került. Ész nélkül vágta maga alatt a fát, de mielőtt leszakadt volna az ág, a mama a saját kezével tartotta meg, nehogy leessen a 40 éves "kislánya".

Amikor elváltunk, neki azonnal autó kellett, hitelből vett is egyet, közben lakásfelújításba is fogott, amit szintén nem önerőből finanszírozott. Nem érezte a tetteinek a súlyát, nem fogta fel, hogy mik lehetnek a következmények. Nem tudott józan ésszel gondolkozni, mert ha bajba került, mindig ott volt az anyja, aki megoldott mindent.

Véleményem szerint nem helyes, ha mi törjük a gyerek előtt az utat. Nem jó, ha mindig ott állunk tettre készen és ugrunk, hogy megoldjuk a problémáit. Mert ha nem tanul meg egyedül felállni, és anyuci, apuci már nem lesz ott, hogy segítsen, akkor biztos nagy bajba kerül. Jól láttam ezt a volt feleségem példáján. Azóta is figyelek rá, hogy ne így neveljem a gyerekeimet...

Gábor történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock