Élj úgy, hogy öröm legyen beléd szeretni!

Vagyunk néhányan, akik előszeretettel áltatjuk magunkat mindenféle szépnek tűnő délibábbal, csak azért, hogy ne kelljen egyedül lenni - hiszen egyedül lenni szar. De amikor egy kapcsolatban éppen tovaszáll az illúzió, és kiderül, hogy nem is ilyen lovat akartál, akkor rájössz: párkapcsolatban lenni is szar, és a végén ott állsz, hogy nem tudod pontosan megfogalmazni, mit is szeretnél. Ahogy azt sem, hogy pontosan mit is tudsz te adni a másik embernek. De három fröccs után artikulálatlanul mondod a barátnőidnek, hogy boldog akarsz lenni... Ja, mindenki.

A boldogság szerintem nem más, mint annak a fokmérője, hogy mennyire érzed jól magad a bőrödben. És ha ezt igaznak véljük, akkor a te boldogságod nem lehet egy másik ember létének - vagy nem létének - a függvénye. Mert ha ez igaz lenne, akkor valójában te egy cseppet sem lennél a saját életed irányítója.

Én már nagyon sok éve próbálok leszokni erről a fene nagy szerelemvágyról. És rohadt sok melóm van abban, hogy mostanra már nem esem kétségbe, ha egyedül kell elfoglalnom magam. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy hülyeségnek tartom a gyengéd érzelmeket, pusztán azt, hogy nem hajkurászom, és nem látom bele boldog-boldogtalanba a hercegemet. Ez pedig részben annak köszönhető, hogy rengeteg elcseszett kapcsolatot látok magam körül.

Olyanokat, amik nyílt színen égtek porrá, és olyanokat is, amelyek még tartják a "mi nagyon boldogok vagyunk" látszatot, de a valóságban ez koránt sincs így. Olyanokat, amelyekben a felek teljesen megváltoztak a másikért és elfelejtettek önmaguk lenni. Olyanokat, amelyekben az őszinteségnél sokkal fontosabb lett az, hogy "de ő legalább biztos nem hagy el". Olyanokat is, amelyekben a válságokra a szülés/munkamánia volt a "megoldás". És akkor még nem is beszéltünk a hűtlenkedőkről, akik a másikat átverve szállnak virágról virágra, otthon pedig azt hazudják, amit a másik ember megkövetel.

De éppen azért, mert én is hazudtam már magamnak boldogságot párkapcsolatban, pontosan meg tudom fogalmazni azt, amit biztosan nem szeretnék. Hazudni a tükörképemnek. Rabolni a saját időmet. Nem jókedvvel és nem önmagam fejlődésével tölteni a mindennapjaimat. Rabolni valaki másnak is az idejét. Iszapra alapozni egy egész házat.

A lehetőségeket számba véve pedig egyetlen olyan opció maradt, ami számomra is elfogadható: ez pedig az élni és élni hagyni elve. Élek, mert esténként jó érzésekkel fekszem le, és élni hagyni, mert nem láncolok magam mellé senkit, akiről tudom, hogy nem hozzám való - és ezt tanácsolom mindenkinek, aki még nem találta meg a megfelelő embert. Mert azzal tudsz a legtöbbet tenni a leendő boldog párkapcsolatodért, ha az azt megelőző években úgy élsz, hogy öröm legyen megismerni téged.

Nyitókép: Shutterstock