Hanem valami olyan dolog, ami egy kapcsolatban alapvető, mindenki vágyik rá, és mégis megfeledkeznek a fontosságáról. Ez a figyelem. De nem az a fajta, amikor csak úgy nagyjából képben vagyunk egymással. Figyelni egymásra nem azt jelenti, hogy tudom, mikor megy el otthonról, hol tartózkodik és mikor tér haza.
Még csak nem is azt, hogy vacsora közben sűrűn bólogatunk, amíg a párunk beszámol a napjáról, és mi esetleg odavetünk egy ühümöt meg naezérdekest - hogy elhiggye: figyelünk. Miközben fél szemmel a tévét sasoljuk, vagy a telefont nyomkodjunk. Ez nem valódi figyelem, hanem becsapás.
Becsapjuk magunkat, mert elhisszük, hogy jó társak vagyunk. Közben pedig csak átverjük a palánkon, aki talán a vacsorával együtt megeszi azt is, hogy figyelnek rá. De sok esetben nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy elhanyagoljuk a másikat - csak fogjuk, és jól betakarjuk egy köbméter földdel. Béke porainkra - így temetjük el a kapcsolatunkat, szép lassan, napról napra.
Különben nem panaszkodnának az emberek, hogy "Nem figyel rám a párom." Gyakori, hogy a szerelmesek egyre kevesebbet beszélgetnek. Közben érzik, hogy egyre csak távolodnak, de fogalmuk sincs, mit kellene tenni. Egyesek ilyenkor szokták kétségbeesetten erőltetni a beszélgetéseket, ami a gyakorlatban inkább vallatásnak minősül. Annak pedig szinte mindig az a vége, hogy az egyik fél megunja és felcsattan.
Azonban nemcsak a szeretlek szóval éreztethetjük azt, hogy valaki fontos nekünk, hanem valódi, értő figyelemmel is. Amikor a vacsora vagy az esti beszélgetés közben tényleg félreteszünk mindent, és csak a kedvesre figyelünk. Nincs tévé, telefon, kósza gondolat. Csak maximális figyelem a párunkra.
Ez nem azt jelenti, hogy meg kell hallgatni a végeláthatatlan picsogást, hanem hogy részt kell venni a beszélgetésben. Nem csak ahamozni meg értemezni. Érdeklődni kell, kellő érzékenységgel fordulni az irányába. Megosztani vele a saját véleményedet és meglátásodat, az őszinte gondolatodat - mindezt közbevágás nélkül. Ha kötődni akarunk egymáshoz, azt a kommunikációval érhetjük el.
A beszélgetéseink során kérünk és kapunk szeretetet, megértést, támogatást és érdeklődést. Partnernek kell lenni abban, hogy figyelmet adjunk és kérjünk is. Mindkettő ugyanolyan fontos. Ahogy a visszacsatolás is. Sokan azzal rontják el a folyamatot, hogy valamiért nem veszik észre: igenis kapnak figyelmet.
Mind mások vagyunk és másképp fejezzük ki magunkat. Talán egyesek nem azt kapják, amit várnak és ezért mondják: "A párom sosem figyel rám." Holott nagyon is figyel, és rosszulesik neki a panasz.
Hiábavalónak találja az igyekezetét, és úgy érzi, nem tud teljesíteni - kudarcot vallott, boldogtalanságot okozott a partnerének. Ezért kell megerősíteni a másikat minden egyes alkalommal, hogy észrevettük az erőfeszítéseit, és tudjuk, igazi figyelemben részesített minket. Így nemcsak örömöt okozunk neki, hanem az is elérjük, hogy biztos legyen benne: megéri energiát áldozni ránk.
Elképesztően fontos, hogy a párok ráhangolódjanak egymásra és igazi figyelemmel forduljanak a másik felé. Ez az a kötelék, amit együtt fonnak nap mint nap. Bizalom, megértés és harmónia lesz a jutalmuk, meg a hőn áhított szeretet. Muszáj beszélni önmagunkról, az érzéseinkről, az aggályainkról és a problémáinkról. Nemcsak a kitárulkozás miatt fontos, hogy beavassuk egymást a lelki életünkbe, hanem mert ennek a mindennapi szokásnak a következtében jön létre az érzelmi biztonság is. Így lehet apránként felépíteni egy közös életet. Ezt jelenti igazi társnak lenni: szeretem a partneremet, ezért odafigyelek rá.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.