Őrült vagyok, ha egy játékbabán élem ki az anyai ösztöneimet?

Az emberek furcsán néznek rám miattad. Nem értik, hogy szükségem van rád. Elmúltam hatvan, de anyának lenni sosem késő. Ha már eddig nem születtek gyerekeim, miért kellene megfosztani magam az anyaság érzésétől? Mert a külvilág szerint az normális? És én nem vagyok az?

Soha nem mondtam el senkinek, hogy született volna két gyerekem. Az egyiket még magzati korban veszítettem el, a másik pedig csak néhány órát élt. Hosszú ideig jártam pszichológushoz, aztán azt gondoltam, megbékéltem a sorssal és el tudom fogadni, hogy nem lesz gyerekem. De minden kisgyerekes anyuka láttán összeszorult a szívem. Irigykedve néztem őket, mígnem találkoztam Emmával.

Felette is eljárt az idő - mindig azt hittem, az unokáját tologatja a parkban. Eleinte fel sem tűnt, hogy a gyerek nem változik, nem nő. Végül néhány hónap elteltével vettem a bátorságot, hogy közelebbről is megnézzem a babakocsiban heverő babát. A szám tátva maradt, Emma pedig dacosan felszegte a fejét, mert azt hitte, újabb támadás áldozata lesz. Attól félt, megint kioktatják, bírálják, elmondják mindenféle elmeroskadt, felelőtlen vénasszonynak. Ehelyett ezer kérdésem volt hozzá...

Elmesélte, hogy miután a gyerekei kirepültek, sokáig nevelőszülőként tevékenykedett. Aztán eljött az idő, amikor már érezte, hogy nem bírja úgy a tempót. Nem akart lemondani a babázás öröméről, szeretett volna még újszülöttet a karjában tartani. Nem az vonzotta, hogy lássa felnőni, hanem a körötte való ténykedés, a vele való törődés hiányzott. Ekkor találta meg magának azt az oldalt. Titokban böngészte, sokáig senkinek nem szólt róla, mit tervez.

Ettől még pont ugyanúgy szereti őket és az unokáit, ahogy eddig. De szüksége van erre a babára. Ennek már több mint egy éve, Emma pedig egyre kevésbé foglalkozik a külvilág negatív kritikáival. Jól érzi magát a bőrében, és támogatja azt, aki hasonlóan gondolkodik, mint ő.

Így kerültél hozzám. Emmán keresztül. Megigazítom a takarókat, és magamba szívom a babaillatot. Tudom, hogy illúzió, csak a babafürdetőt érzem intenzíven az orromba kúszni... Becsapom magam veled, de nagyon jó érzés, és nem ártok vele senkinek. Nekem nem kell másoknak számot adni. A kisebbik szoba a tiéd, teljesen rád szabtam. Sok ruhácskád, játékod van, nagyokat sétálunk minden nap, felolvasom neked azokat a meséket, amiket én is szerettem. Fürdetlek, ringatlak, és boldog vagyok.

De én hiszem, hogy ezeknek a babáknak van jövője. Ezek a szilikoncsodák, amilyen te is vagy, rengeteg örömet adnak. Az anyaság érzését át nem élt nőknek, azoknak, akik elveszítették a kisbabájukat, vagy akiknek kirepült a gyerekük és szeretnék újra átélni az anya és a baba közti meghitt kapcsolatot. Vannak köztünk sima gyűjtők, és akadnak olyanok is, mint én, akiket erős érzelmi kötődés fűz a babájukhoz.

Igen, én is tudom, hogy nem vagy igazi, de megnyugtat a tudat, hogy van kiről gondoskodni öreg napjaimon. Lehet, idővel csitul ez az érzés, vagy átalakul valami mássá. Addig viszont jó tudni, hogy soha nem fogsz felnőni, nem okozol csalódást, és nem hagysz el. Megítélés kérdése, hogy ezeknek a babáknak ijesztő a létezése, vagy pedig az emberi lélek rugalmasságát hivatottak megmutatni, de az biztos, hogy többeket boldoggá tesznek. Én örülök neki, hogy rád találtam.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock