A halálnál is jobban fáj, hogy apám ellökött magától!

Talán mert otthon nálunk nem ez volt. Amikor én megszülettem, a szüleim csak "jártak". Ez azt jelentette, hogy én házasságon kívül születtem, vadasban, balkézről. Mert persze akkor is szexeltek már a párok házasság előtt, de nem vallották be. Csak sok volt a koraszülött. Így mondták, hogy ha az esküvő után hamar született meg a gyerek, hogy ne vegye a szájára az anyukát a város. A védekezés csúcsa a Postinor volt, az esemény utáni tabletta, vagy a megszakításos szex.

Mivel még nem éltek együtt, mindketten otthonról indultak aznap reggel. Apám Újpalotáról, anyám a Belvárosból. Úgy tervezték, a két tanút majd kölcsönkérik az előttük házasodóktól. A szüleik nem is tudták, milyen nagy nap az az 1965. július 17., amikor összekötik az életüket, engem meg majd bejelentenek, hogy 1966 februárjában érkezem.

Anyám megérkezett a megbeszélt helyre, miniszoknyában, matrózblúzban, mert hiába volt belvárosi lány, nem volt elegáns ruhája. Csak az előző évben érettségizett, az esküvőre és az új közös életre gyűjtött, az érettségizős szoknyájába pedig már nem fért bele, annyira szűk volt a hasa miatt.
Apám azonban nem jelent meg. Anyám várta, várta, aztán kiment Újpalotára, hogy mi történt. Apám szülei otthon voltak, mondták neki, ne haragudjon, de apám megijedt. Adjon egy kis időt neki, de amúgy örülnek a gyereknek, majd apám jelentkezik, menjen haza nyugodtan.

Anyu azért annyira nem volt nyugodt, mert a szülei nem tudták, hogy állapotos. Az volt a terv, hogy aznap este, az esküvő után jelentik be nekik. Így ez is rámaradt. Elmesélte, hogy ma lett volna a házasságkötésük, mert februárban jövök én. A szülei örültek, a gyerek mindig boldogság, mondták, majd lenyugszik az a fiú, eljegyzés már úgyis megvolt, nem lesz itt semmi gond, támogatták anyámat.

Apám annyira megijedt, hogy a terhességet sem tudta végigcsinálni anyuval. Igazából mondva, eltűnt. Anyám eleinte felhívta a szüleit, de azok csak mentegették, mégiscsak a fiuk, meg kérdezgették, nincs-e szükség pénzre. De anyámnak apámra lett volna szüksége. Karácsonykor aztán előkerült. Mondta, hogy bontsák fel az eljegyzést, mert nem akar már nősülni, de engem azért a nevére vesz, és fizet, természetesen. Meg kéthetente minden hétvégén elvisz, mert alig várja, hogy apa legyen.

1966. február 7-én születtem. Anyu szólt apám szüleinek is, hogy tudják, megérkeztem. Ők eljöttek, megnéztek, hoztak babakelengyét, aztán minden évben a születésnapomkor és karácsonykor küldtek pénzt. Apám meg sem nézett. Soha. Én sem láttam őt. Még fényképen sem, mert ugyan egy gimnáziumba jártak anyámmal, de másik osztályba járt, és anyám kidobta a tablóképet.

Soha nem tudtam semmit apámról, és felnőttként sem foglalkoztam vele. Csak most. Meghalt a férjem, gyerekünk nem született, én is kemóra várok, negyedik stádiumú melanómám van. Van lakásunk, közös cégünk, kocsink, kutyánk, ezt mind megörököltem a párom után. Aztán eszembe jutott, hogy utánam apám fog örökölni, ha még él - és ez a gondolat jobban bántott, mint az, hogy meghalok...

Törőcsik Edit novellája.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock