Bármit megadnék neked - de EZT nem tudom...

Éjszakára mindketten lenémítjuk a telefont. Ezért volt furcsa, hogy hallottam, amikor sms-e érkezett. Ő meg gyorsan oldalra fordulva már csapott is le a telefonra. Gondoltam azért, hogy amikor megismétli a jelzést, ne zavarjon fel engem.

Pedig megzavart. Az is, hogy nem aludt tovább, hanem fogta és megnézte, milyen üzenet érkezett. Meg aztán mást is, mert a sejtelmesen világító kék szín nem hagyott aludni.

Reggel rákérdeztem, hogy minden oké-e, ki a fene üzen éjjel? Persze, ha gáz lenne, akkor már úgyis intézkedett volna. Mert az éjszakai telefon az, amikor a legrosszabbra gondolsz, hogy baj van. De ez nem ilyen volt. Azt mondta, hogy csak egy félrement levél, abszolút lényegtelen, de utána már nehezen tudott visszaaludni, és ezért telefonozott. Elfogadtam, kit érdekel az egész! Ha fontos lenne, mondaná. A mi kapcsolatunk több annál, hogy ilyenek miatt aggódnom kelljen.

Ő egy kifinomult, nemesi származású férfi. Nem mindegy, hogy kire mi esik rá, a Jókai összes vagy egy metszőolló. Vissza tudta vezetni a családfájukat az 1700-as évekig. Azok már akkor tudtak olvasni, amikor az még kiváltság volt - hát hogyne lett volna kifinomult!

Én meg csak szégyelltem magam. Az egyszerű földműves származást, hogy az első vagyok a családban, akinek van diplomája. Nekik tele volt könyvekkel a szülei háza. Az ablakokban, a földön tornyokban, a konyhában és a fürdőszobában is, mindenhol. Oké, a vécében is, bár ez nem olyan kifinomult. Az én szüleimnek meg volt Lajos Mari szakácskönyve, Kresz tankönyv, meg persze Szabad Föld. De legalább tudtam olyat, amit ő nem: hogyan kell gyümölcsfákat metszeni, oltani, hogy kell kukoricát címerezni, meg libát tömni...

Öltözködni nem tudtam. Nagyon dekoltált volt a blúz, a szoknyák szűkek és rövidek, plusz a tűsarkú. Hozzá iszonyúan erős smink. Mert én úgy tanultam, az a lényeg, hogy már messziről látszódjon a rendezett szemöldök - szép ívesre szedve, feketén. A szem meg jó alaposan, feketével kihúzva, és ha lehet, akkor csillogjon a szemhéj és a pofi. Nem csoda, hogy megakadt a szeme rajtam, mert nem ehhez volt szokva. Olyan voltam, mint egy jelzőfény. Vagy karácsonyfa a tengerparton. Nem lehetett nem észrevenni.

Forrás: Shutterstock

Amikor járni kezdtünk, szolidabb lettem. Megtanultam halkan beszélni, nem teli szájjal nevetni, kevesebb sminket, több ruhát viselni. És még jól is éreztem magam! Megtanultam feladatot kiadni a takarítónőnek, a kertésznek. Ez volt a legnehezebb, mert ameddig elmagyaráztam, inkább megcsináltam volna. Főleg a kertben voltam otthon. Akartam lugast, konyhakertet, virágoskertet, gyümölcsfákat, mert ezeknél pontosan tudtam, hogy mit és hogyan kell csinálni.

A fiú, aki segített, kertészetire járt. Profin dolgoztunk együtt. Jóképű srác volt, olyan, akire öröm ránézni. Magas, izmos és persze erős, a fizikai munka látványos nyomot hagy a testen. Jött minden héten egy egész napra, akkor lenyírta a füvet, gazolt, metszett, locsolt. Ha eldugult a búvárszivattyú megjavította, ha a kerítéssel volt gond megjavította. Megbíztam benne.

A férjemet nem érdekelte a kert, csak annyira, hogy hétvégente, a medence mellett a fűben fekve olvashasson. Én voltam az, akinek ez volt a lényeg. Annyira értettem hozzá, hogy még a kertész is sokat tanult tőlem. Adtam neki kulcsot is a házhoz, hogy be tudjon menni a melegből, a hidegből, vagy a mosdóba.

A férjemhez meg hozzánőtt a telefon. Azóta az éjszaka óta lenémítva és lefordítva, de maga mellett tartja. Elkezdtem figyelni. Nem őt, csak a telefonját. Mintha a teste kiterjesztése lenne, már nem könyvvel ment a vécére, hanem azzal. Nem kell túl okosnak lenni, hogy rájöjjek, valami van abban a telefonban, ami fontos neki és nem akarja, hogy más is lássa: sms, híváslista vagy fotó.

Egyik nap üzenetet kaptam tőle: "Drágám, siess, türelmetlenül várlak!" Én meg boldog voltam. Biztosan meglepetéssel készül, mint anno, a szerelmünk hajnalán. Elkéredzkedtem a munkahelyemről, a napköziseimet Évára hagytam, és rohantam haza. Lehetne ez másik napon, futott végig az agyamon, mert ma jön a kertész - nehogy megzavarjon bennünket.

De én zavartam meg őket...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?