Valahol lennie kell valakinek, aki értem sóvárog!

Május elején lesz egy éve, hogy - magamnak örök hűséget fogadva - szinglivé váltam. Néhány embert sokkolhat az egy év egyedüllét, főleg azokat, akik mindig is kapcsolatban éltek, vagy épp benne vannak, és minden tutin működik.

Tizenegy és fél hónap után úgy döntöttem, vége a haragnak, az elutasításnak, a régi emlékek felidézésének. Végre léptem, és bejelöltem az exem ismerősnek Facebookon. Nem mintha lelkileg instabil állapotban lennék - egyszerűen csak tisztában vagyok azzal, hogy egy városban lakunk, két utcával lakik arrébb, és igenis el fog jönni az a nap, amikor találkozni fogunk - ha akarom, ha nem. Ha pedig úgyis ez lesz, miért ne készülhetnék fel rá? Miért ne köszönjek én először, és kérdezzem meg, hogy van? Minden mögöttes hátsó szándék nélkül.

Alig egy év kellett ahhoz, hogy eltűnjön a keserű íz a számból: hogy ha eszembe jut, ne akarjak azonnal "más csatornára" váltani, és el tudjam engedni azt a fajta szeretetet, ami miatt ölni is képes az ember.

Ezek után viszont jogosan merül fel bennem a kérdés: lesz olyan szerelem, amelynek az ideje sosem jár le? Ami sosem kopik ki a szívemből? Sosem megy ki a trendből, bármilyen extra viselet is lesz a legújabb design? Lesz olyan, akit életem végéig magamban fogok hurcolni?

Forrás: Shutterstock

Ha pedig az élet egyszer kegyes lesz hozzám, és megtalálom: mennyire lesz nehéz? Vajon elbírom majd a terhet a lelkemben? Találkozni azzal, akiben ott van minden jó cselekedetem - de minden gonosz tettem is. Minden angyali és démoni oldalam. Ha ránézek, magamat látom majd, ahogy csillogok az éjszaka sötétjében, mert a kezei arany fátyolt vonnak testem minden porcikája köré. Gyűrűt húz az ujjamra, és bódultan táncolunk tovább az élet megpróbáltatásain, tudva, hogy nincs már más, csak ő meg én.

Azt sem bánnám, ha a nap minden percében lángolnánk, sosem égve ki, és csak az ő arcát látnám, akkor is, ha behunyom a szemem. Ám míg meg nem ismerem őt, addig marad az örök rejtély, a biztos bizonytalan.

A tudás, amelyet mélyen magamban rejtve hordozok: valahol lennie kell valakinek, aki értem sóvárog, akinek az íze örökre a számban marad. Aki addig ölel, míg már képtelen vagyok levegőt venni, és ha az éjszaka közepén megriadva, pánikban el akarok futni, tudja, mit kell majd mondania. Szavak helyett pedig az apró rezdülések beszélnek köztünk.

Tudom, hiszem, hogy így lesz - és türelmesen várok, míg eljön a nap, amikor egymásra találunk.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek