Edzeni mentem - hernyóból pillangó leszek!

"A komfortzónám ott van, ahol épp vagyok" - mondhatnám nagyképűen, de ez nincs így. Igaz, minél idősebb vagyok, annál könnyebben birkózom meg a nehezebb helyzetekkel, ám ugyanolyan vagyok, mint az emberek nagy része.

A komfortzónám a kanapém és annak tíz méteres körzete. A baj az, hogy a téli szabadságom alatt olyan kitartóan ragaszkodtam ehhez, hogy szép lassan összementek a ruháim, és most kegyetlenül megmutatnak minden kis zsírpárnát a testemen. Sőt, talán nem is a zsírpárna a jó szó erre, mert amit látok, az inkább zsírdunna. Eljött a pillanat, ki kell lépnem a megszokott kis közegemből, és olyan dolgokat tenni, amit soha azelőtt - sőt, anyám és nagyanyáim sem tettek.

Bejelentkeztem egy zumba-fitness-fogalmamsincs tornára, amihez semmi kedvem nem volt. Azt olvastam, hogy a komfortzóna elhagyása csak akkor igazán jellemfejlesztő hatású, ha valóban tehernek érezzük. Én annak éreztem, tehát a fejlődésem borítékolható a netes életmód tanácsadók szerint. Innen már csak izmosítani kell.

Az oktató arra kért, hogy laza, kényelmes ruházatban jelenjek meg. Jópofa, mondhatom - ha lennének még laza és kényelmes ruháim, akkor nem itt lennék, hanem a zónában, ahol komfortosan ilyen szépre híztam.

Úgyhogy végül ott álltam a teremben huszadmagammal, de csak én öltöztem aznap Michelin-babának. A többiek mind jobb formában voltak, mint én, és ettől sokat fejlődött a jellemem, amit az bizonyít, hogy ott maradtam. "...és lép, kettő-három-négy, emel, tart, lép-lép..." - kántálta ritmusosan az oktató, de én nem tartottam sem az ütemet, sem a koreográfiát.

Forrás: Shutterstock

Kiderült, hogy nem vagyok egy tornász őstehetség. Amikor a többiek balra léptek, én jobbra, és folyamatosan le voltam maradva legalább két mozdulattal. Szerencsére az egész falat végig tükör borította, így olyan volt, mintha valami vicces videót néznék a YouTube-on.

Nem tudom, hogy a többiek hogyan bírták ki nevetés nélkül, én végig vigyorogtam azon, hogy mennyire béna a tükörben az a dagi nő, aki én vagyok. Minden mozdulat szórakoztatott, pedig már az első karlendítés után olyan izomlázam lett, hogy eszembe is jutott: még nincs végrendeletem, és feltétlenül csinálnom kell.

Most talán arra gondolsz, hogy mennyire ciki ez, bénázni a nálad sokkal ügyesebbek között. Meglehet, hogy igazad van: nem lélekemelő dolog sutának és ügyetlennek látni önmagunkat. Talán önbizalomrombolónak hiszed, pedig ha igaz az, amit a komfortzóna elhagyásáról mondanak, akkor éppen az ilyen szituációk fognak megerősíteni.

Amikor nem vagy csúcsformában, ha látod, hogy te vagy a porcelán étkészlet egyetlen fületlen csészéje, és mégis képes vagy pozitívan szemlélni önmagad, nyertél. Ha egy kínos helyzetben is szeretni tudod magad, akkor talán eljön a nap, amikor tényleg azt mondhatod: a komfortzónám ott van, ahol épp vagyok.

Túléltem az első zumba órám, és ezután újra és újra ott leszek. Egy ideig még ducin és ügyetlenkedve, de utána, ahogy egy hernyóból pillangó lesz: testileg és lelkileg is fitten.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek