Szerelem: Osztozunk a létezésben és ez minden határt eltüntet!

Hamarosan tizenhat éves házasok leszünk. Tizenkilenc éve létezünk szerelemben. Nemrégiben egy előadáson az egyik meghívott vendég arról beszélt, hogy szerinte a szerelem az első szerelmeskedésig tart, utána már jön a leépülés.

Majd kikacsintott a közönségre: "Bocsánat, hölgyeim, a mostani párom harminc évvel fiatalabb nálam." Elgondolkodtam: vajon mit kezdene a mi történetünkkel? Vagy mások történeteivel, akik hisznek a szerelemben? Mennyi szerelem lehet egy életben?

Mennyire vagyunk képesek átadni magunkat valaminek, ami bizonyosan túlmutat rajtunk? Félünk vagy alámerülünk? Alámerülünk és félünk? Esetleg gyorsan kilépünk, hogy aztán megint csak egyedül létezzünk egy következő állomásig? A következőig, ahol már sokkal óvatosabbak vagyunk, mert sérültünk - és persze szeretnénk óvni magunkat...

Vannak jelek, amelyek megsúgják, hogy ő az igazi? Vagy az egész olyan, mint a szerencsejáték? Időnként nyerünk, általában veszítünk, de a főnyeremény reményében soha nem adjuk fel? A főnyeremény a valódi szerelem, az igazi megtalálása, a közös létezés valakivel, az "egy lett az életünk" megélése?

Ma minden itt zajlik körülöttünk. Bevonódunk mások történeteibe, látjuk a szerelmeket, a szakításokat, így aztán sok mindent gondolunk a szerelemről. Szabadon dönthetünk, hogy a fájdalmaink feldolgozásához, a félelmeink leküzdéséhez terápiára járunk, vagy más módon gyógyítjuk magunkat. Azt is választhatjuk, hogy nem akarunk gyógyulni, mert nem hiszünk benne, hogy az élet számunkra is szépséget tartogat. Hiszen rengeteg a reménytelenség, az elhagyatottság, a magány körülöttünk.

Tényleg, mi a szerelem? Honnan jön az érzés, hogy bármi is van, mindenben osztozni szeretnénk VELE? Honnan a hit, hogy összetartozunk, és ezen nem változtathat semmi? Képesek vagyunk-e túllátni a "mi" fogalmán is? Mert ez itt a lényeg. Idáig még csak-csak eljutunk: az érzelmek, a közös történeteink létrehozhatják ennek megélését.

Aztán a "mi" - könnyen vagy nehezen - kettéválhat újra "te" és "én"-re. Hiszen összekapcsolódtunk, de sok minden történhet, ami miatt azt hisszük, hogy könnyebb lenne újra, ha csak te és én lennénk. Mert mondjuk, sok a terhed, amit nem akarok cipelni.

Forrás: Shutterstock

Olyan tükröt mutattál, amibe nem akarok belenézni. Megbántottalak, amivel nem tudok megbirkózni.
Szóval, mi a szerelem? Mi a több, mint a "mi"? Amikor az esküvőnk volt, a papunk azt mondta: "A életetek mostantól azt jelenti, hogy egy meg egy az egy. Ez az új matematika." Emlékszem sokan nagyot nevettek. "Milyen vicces ez a pap" - mondták. És emlékszem a mérhetetlen boldogságomra, mert pontosan értettem, hogy ez mit jelent. Közben eltelt tizenhat év. Néha, amikor nehezebb idők járnak, talán még nehéz is ez a mindenen túlmutató egy.

Hiszen nincs kit hibáztatni, nincs kit bántani, nincs kire haragudni - de épp ez a csodája is. Oly módon osztozunk a létezésben, ami minden határt eltüntetett. Mindeközben a végtelenségig tiszteljük egymás törekvéseit, szándékait.

Miben más ez, mint a feltétel nélküli szeretet? Jó kérdés. Hiszen elfogadni a másikat annak, aki, támogatni, hogy kiteljesedjék az élete, a feltétel nélküli szeretet ismérve is. A szerelem valódi tartománya kevesebb és több is ennél. Feltétel nélkül szerethetek valakit akár úgy is, hogy nem "szeret vissza". A szerelem viszont kölcsönösség, az egymásban való lét ajándéka.

A közös kiteljesedés lehetősége. Ezért is hiszem: olyan, hogy viszonzatlan szerelem, nincs. Viszonzatlan rajongás, vágy lehet. A szerelem egyesülés valamiben, ami talán túlmutat az emberin.Mindemellett a "mi"-ből eljutni az "egy"-be mindenképpen döntés is.

Minden nagy emberi kérdésünk - a bizalom, az őszinteség, a hűség, az alázat, a szeretet, a megértés - útját végigjárhatjuk általa. Az út pedig nem a "minden nap minden percében boldog vagyok" várt - szinte elvárt - útja. Nem arról szól, hogy mi kell a nőnek, mi kell a férfinak. A szerelem legbelsőbb magja tulajdonképpen nem nélküli.

Az elmúlt közel tizenkilenc évünk alatt nagy utat jártunk be. Ismerjük az én, te, mi szakaszainak boldogságát és fájdalmait is. Volt, amikor szinte megijedtünk attól, amikor rájöttünk, hogy egy következő szakaszba lépünk. És tudjuk, hogy még mindig felfedezetlen lehetőségek tömege van előttünk. Persze ez a mi utunk, a mi tapasztalatunk. Nem mi vagyunk a lényeg. Hanem a szerelem. Ami létezik.

Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?