Minden nap úgy ébredek, hogy nem tudom, hova tartozom...

Rebeka vagyok, 44 éves leszek. Van egy férjem, akivel 25 éve vagyunk együtt. Született két gyermekünk. Semmi okom panaszra: a férjem nem iszik, nem dohányzik, nem nőzik, szeret és elvisel engem.

A gyerekek gyönyörűek, egészségesek, okosak. Anyagi gondjaink nincsenek. Még sincs semmi rendben. Nem szoktam panaszkodni, mindent lenyelek. Egy ideig elvagyok, de gyűlnek a sérelmek. Néha azt gondolom: talán jó dolgomban nem tudok mit kezdeni magammal...

Mikor fiatal voltam, és még nem mentem férjhez, mindig az volt, amit a szüleim akartak. Mióta férjnél vagyok, a férjem kikéri a véleményemet, de az esetek legnagyobb részében az van, amit eltervez. Mindig variál. Lakásokat vesz, folyamatosan felújít, épít, betonoz, vakol, pakol. Hétvégén sem tud leállni. Felesleges elmondanom, mit gondolok, ő mégis elvárja - de minek, ha úgyis az van, amit ő akar?

Igazi háziasszony vagyok, aki mos, főz, takarít a családjára, gondoskodik róluk. Fél napokat töltök főzéssel, utána vagy megeszik az ételt, vagy nem. Nem szólok, így jártam... A takarításról ne is beszéljünk! Úgy tanultam, egy ház akkor tiszta, ha makulátlan marad a fehér zokni, ha végigmegyünk a padlón. Nálam az marad.

Felmosok, akárhányszor bejönnek saras cipővel. Az ablakokat is lemosom, legalább kétszer egy évben. Ha segítenek - a férjem vagy a gyerekek - örök dilemmám, szóljak-e nekik, hogy rosszul csinálják. Így is folyton attól félek, hogy rossz anya és feleség vagyok.

A munkahelyemen sem jobb. Sajnos lelkiismeretes típus vagyok, szeretem normálisan végezni a munkám, épp ezért nehéz a többiekkel együtt dolgoznom. Azt szeretnék, hogy jobban haladjak, én meg alapos akarok lenni. Hiába szedem a "leszarom tablettát", nálam sajnos hatástalan. Múlt év tavaszán betelt a pohár. Megkerestem a főnököt, hogy csökkentse le a munkaidőmet, így december 1-től négy órában dolgozom.

Fura. Tudom, én akartam, ezért nem panaszkodom. Mivel nem vagyok bent egész nap, kimaradok a dolgokból. Olyan érzésem van, hogy nem tartozom sehová. Nincs is kedvem bejárni, szomorú és szótlan vagyok. Ám ez nem tűnik fel senkinek - vagy ha feltűnik is, nem vesznek róla tudomást. Mindenki elkerül, elfordul tőlem. Még a közvetlen munkatársaim sem kérdezik meg, hogy "Mi a baj, történt valami?"

Forrás: Shutterstock

Az egyik folyamatosan hallgat, rám sem néz. A másik magasról leszar. A harmadik pedig csak akkor meri elmondani a véleményét, amikor ittas. Pedig úgy gondoltam, hogy egy kicsit közelebb állunk egymáshoz, figyelünk a másikra. Rosszul hittem - de nem panaszkodom, hallgatok. Teljesen magamba fordultam.

Talán könnyebb lenne, ha volnának barátnőim, akikkel meg tudom beszélni a bajaimat. Korábban sok barátunk volt. Bulikat, kirándulást, nyaralást szerveztünk velük - viszont fura volt, hogy bennünket soha senki nem hívott sehova. Mikor az egyik kolléganőm elvált, mi tartottuk benne a lelket, próbáltuk támogatni. Eljártam vele moziba, kávézni, kirándulni, falaztam neki, mikor férfival volt. Aztán eladta a házát - még költözködni is segítettünk.

Most bezzeg senki nem veszi észre, hogy nekem lenne szükségem támogatásra. Olyan mélyen depressziós vagyok, hogy egyedül már nem tudok kilábalni belőle. Nem tudok örülni semminek, nem tudom magam elengedni. Feszült vagyok és fáradt, nem vágyom semmire, legszívesebben folyamatosan aludnék. Sportolok, de az sem tud kizökkenteni. Nem találom a helyem. Utálom magamat.

Valamelyik nap, mikor kocsival hazafelé tartottam, azt nézegettem, hol vannak az út mentén nagy árkok. Ha felgyorsítanék, és belehajtanék, véget vethetnék mindennek: mindenki megszabadulna tőlem. Hiszen ki akar egy ilyen rossz anyát, feleséget, munkatársat, aki mindig morog, soha nincs kedve szexelni, és nem is beszélget, csak rontja a hangulatot?!

Tudom, hogy másoknak sokkal nagyobb bajai, problémái vannak. Ám aki már átélt hasonlót, tudja, hogy a lelki dolgokat nem szabad elhanyagolni. Mert néha rosszabb, mint a fizikai fájdalom...

Törőcsik Edit novellája

Lelkisegély Szolgálat elérhetőségei:

Ingyenesen elérhető zöld szám mobilról és a legtöbb szolgáltatótól: 137-37

Normál díjas vonal: +36 1 329 33 80

SKYPE mindennap 18-23 óráig: "segelyvonal"

Chat: http://chat.hatter.hu, hétfőn és szerdán 18-23 óráig

Email: lelkisegely@hatter.hu

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?