Ostoba bohócot csinált belőlem a szerelem!

Mikor lett elég? Nem lehet naptári pontossággal megmondani. Lassan, de biztosan telt be az a bizonyos pohár: egyszer csak kicsordult belőle minden. Olyan érzelmi vihar tört ki bennem, ami elég volt ahhoz, hogy végre meghozzam a döntést.

Hónapok óta ott volt a küszöbön, de mindig halogattam. Szerelmes voltam beléd - annyira, amennyire még sosem voltam azelőtt. Pedig nem voltál sem több, sem jobb, mint bárki előtted: csupán a képzeletem tett naggyá. Hűséges sem voltál: másnak is kitártad az ajtót, melyen engem beengedtél... Aztán visszaédesgettél magadhoz, hogy a kedvedre tegyek, ha az új férfi mellett akad egy szabad estéd.

Megmondtad, hogy ketten osztozunk rajtad: a testeden és az idődön. Mégsem akartam tudomásul venni. Csak akkor értettem meg, hogy vége van a közös történetünknek, mikor újra és újra elküldtél. Faképnél kellett volna hagyjalak, amikor először mondtál nemet egy romantikus estére. Amikor visszautasítottad a meghívásomat a wellness hétvégére. Éreznem kellett volna, hogy csak kifogásokat keresel. Ám vak voltam és süket.

Nem akartam látni a napnál is világosabb jeleket, amik azt mutatták: már nem vágysz rám. Pedig egy belső hang teli torokból ordította a fejemben: "Hagyd ott! Őrizd meg az emberi méltóságodat, míg megteheted!" Aztán egyszer csak elérkezett a pillanat, amikor nem bírtam tovább elviselni a második hely gondolatát. Nem értem be azzal a kevéske idővel, amit adni akartál.

Forrás: Shutterstock

Ekkor persze hangzatos ígéretekkel álltál elő, én pedig képtelen voltam nemet mondani. Újra engem - csak engem! - akartál. Azt mondtad, a másik férfival vége, nincs senki más az életedben. Hittem neked. Bíztam benned, pedig nem lett volna szabad. Szerettelek, pedig már régen nem volt miért... Mert a szerelem már csak ilyen: megbocsátó és megengedő. Nem akartam meghallani a szívem és a lelkem segélykiáltásait. Rád irányult minden figyelmem - az összes energiám arra ment rá, hogy megfeleljek neked.

Nem törődtem magammal. Csak az volt a fontos, hogy benne legyél az életemben. Akkor is, ha olyan nagy árat fizetek ezért, ami a teljes megsemmisülés szélére sodor... Nem voltam fontos - sem magamnak, sem neked. Ha van egy kis önbecsülésem, felállok, és emelt fővel távozom - de nem tettem. Te pedig továbbra sem szerettél eléggé ahhoz, hogy visszautasítsd mások közeledését.

Nem akartál elveszíteni - de csak azért, hogy készenlétben tarts, ha mégsem jön be a B terved. Csupán második lehetőség voltam: szamárként tartottál ló helyett. Elég nagy szamár voltam, az biztos... Ám egy szép napon meguntam a szerepem. Összeszedtem az összes erőmet, és kimondtam a szót, amit hónapokkal ezelőtt kellett volna: "Vége."

Elfogadtam, hogy már nincs helyem nálad. Neked és nekem csupán ennyi jutott...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?