Ha gyűlölöd, akkor még nem szakadtál el tőle!

"Úgy tudtam elszakadni Ivántól, hogy meggyűlöltem" - mondta a negyvenöt éves Brigitta, aki vigaszul szánta szakítófélben lévő barátnőjének e szavakat. "Ha meggyűlölöd, akkor látni fogod az összes rossz tulajdonságát, és végre rájössz, hogy elpazaroltad az érzéseidet..." - folytatta.

Vizsgálták már azt is, hogy átlagosan mennyi idő telik el attól a pillanattól kezdve, amikor valakinek a fejében megfogan a szakítás gondolata. Nos... másfél év. Ez az átlag. Hiába tudjuk, feszít bennünket az érzés, még legalább másfél évig húzzuk, hátha van visszaút. Vagy egész egyszerűen - és ez a legriasztóbb állapot -, nincs a fejünkben semmilyen elképzelés arról, hogy milyen lesz a további út, immár egyedül.

De nézzük meg közelebbről ezt az első látásra egyértelműnek tűnő gyűlöletet! Állandósult állapotnak tűnik, nem ereszt. Vissza-visszahív magához, és mindig van, ami táplálja. Önigazolásnak sem utolsó, hiszen amíg gyűlölünk valakit vagy valamit, addig nem kell azzal foglalkoznunk, hogy milyen veszteség ért bennünket, mit rontottunk el abban a bizonyos helyzetben.

Hol lakik bennünk a gyűlölet és az azt megelőző harag?

Ugyanott, ahol a személyiségünk gyermeki része. Ha elfogadjuk, hogy a gyermeki énünk, a felnőtt énünk és a szülői énünk hármas egysége leképezi a belső világunkat (Eric Berne, a tranzakcióanalitikus megközelítés megalkotója után szabadon), akkor ebben a rendszerben a haragvó, őrjöngő, őrlődő, lázadó, elkeseredett vagy megrekedt énünk a gyermeki énrészünkben kap helyet.

Felnőtt, mérlegelő, saját tapasztalásokon keresztül érlelt énünk ugyanis nem veszíti el az önuralmát, a szülői énünk meg valami olyasmit mantrázgatna, hogy ne gyűlölj, hiszen az nem helyes, az emberek megbocsátóak. Meg hogy majd találsz szebbet, jobbat, vagy... bírd ki, mások is kibírták!

De ott van az a fájdalomtól összetört kisgyerek, aki, ha van ereje, tombol. Dühös. Újból és újból nekirugaszkodik a számára elviselhetetlen valóságnak, tépi, szaggatja, lázad ellene. Nekirohan, összetöri magát, visszaesik. Kezdi újra. Nem valamiért lázad, hanem valami ellen. Nem örömöt keres a jövőben, hanem igazolást a múltban.

Éva tizenhárom éve vált el a férjétől. Mind a mai napig a szemére hányja, hogy elhagyta őt. A gyermekeik már felnőttek, de a sérelem még elevenen él. Ég. Mar. Ez az égető fájdalom váltotta fel a lángoló szerelmet.

Nemrég a villamoson egy nyolcvan éves ember ült mellém, és elmesélte, hogy negyven éve vált el a feleségétől, mert beleszeretett egy szépen mosolygó szőkébe. A feleségével azóta is rendszeresen találkozik, és a találkozások első húsz perce azzal telik, hogy a volt asszony az összes sérelmét és a férfi összes bűnét felsorolja. Mikor ez megvolt, akkor beszélgetnek a világ egyéb dolgairól. Mert amúgy jó kapcsolatban maradtak.

Egyszóval a gyűlöletbe elég jól bele lehet ragadni. Bárhogyan is gondolnánk, hogy erősíti az eltávolodásunkat attól a másik embertől, munkahelytől, barátnőtől, helyzettől... nem így van. Minél többször és minél erősebben tápláljuk ezt a szörnyet, annál erősebb és hatalmasabb lesz, míg végül rajtunk is eluralkodik, egyszerűen bekebelez. Ne tápláld a szörnyet! Adj időt a fájdalomnak, sírj, szenvedj, és aztán szeress, lelkesedj, égjél és égj el újra! Ahogy csak a csövön kifér. Mozdulj el a mozdulatlanságból, amíg nem késő!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock