27 év házasság után mindenem megvan - csak néha elfelejtem!

Semmi extra - vagyis de, mert amúgy nem szoktunk. De most elegem lett az állandó építkezéséből. Szerintem már készen van a ház és az udvar, mégis folyton variál valamit. Jó, a kerítést én szeretném, hogy más legyen. Amikor nagymamám meghalt, lemondtam az örökségemről. Csak egyvalamit kértem cserébe, hogy a kovácsoltvas nagykapu, kiskapu és utcai kerítés az enyém lehessen.

Nagyon szeretném, ha végre ez állna a mi fakerítésünk helyett. Peti is tudja, hogy igazából erre vágyom, de szerinte a mostani is tökéletes, meg marha nagy munka lenne lecserélni, ezért inkább csináljunk a kertbe egy kis szaletlit. Milyen jó lenne alatta főzni meg kajálni! De én ezt nem akarom. A kert nem arra való, hogy beépítsük. Annyira jó, hogy a falu szélén, az erdő mellett áll a házunk, és sosem volt gyümölcsfa meg tuja a kertben! Vétek lenne bármit is leburkolni! Nem kell mindenhová beton!

Úgy összekaptunk, hogy még üzenetet sem írtam ma neki, fel sem hívtam. Reggel alig vártam, hogy indulhassak dolgozni, annyira fájt, hogy nem érti, mit szeretnék. Pedig azt hittem, ennyi idő után már fél szavakból vagy egy nézésből is... Mit kell ezen magyarázni?! Azért magamon is meglepődtem. Azon is, hogy elfelejtettem, milyen nap van ma, és azon is, hogy ma még nem is beszéltünk.

Most ülök a kocsiban, vezetek. Gondolatban már régen nem haragszom, sőt, szégyellem magam. Lehet, túl hevesen reagáltam arra a fene térkövezésre. Az volt az érve, hogy mégiscsak jobb a térkőre rakott széken ülni, mert úgy nem billeg, a szaletli pedig még az esőtől is véd... Micsoda süket duma! Ugye?

Egyrészt a fűben kell ülni, nem a széken, másrészt meg van terasz, ahová nem esik be az eső, tökéletesen funkcionál. Nem kell újat építeni. Az villant be, hogy igazából csak nem akar a kertben segíteni a virágok körül, mert a helyükre szánta azt a szükségtelen vackot. Mérges leszek megint. Olyan dühösen váltok sebességet, hogy többször is mellémegy, csikorognak a fogaskerekek. Évi döbbenten néz rám. "Hát neked meg mi a bajod, anya?" - kérdezi.

De nem, neki kő kell, én meg már két éve kérem, hogy a papa féle kerítés legyen, de az nem fontos, mert én akarom, pedig még betonozni sem kell! Mondom, mondom megállás nélkül. Legalább kijön belőlem. Észre sem veszem, hogy hazaértünk. Megállok, tiszta erőből húzom be a kéziféket, csak Évi furcsa arcát érzékelem, ahogy előre néz, a ház felé.

Anya - szólal meg aztán mosolyogva. - Apa felrakta a kovácsoltvas kerítést!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock