Beléd mar, megmérgez, lebénít, és azt érzed, nincs tovább. Majd, ha levegővételnyi szünetet kapsz, töprengeni kezdesz: vajon honnan jön ez a mélység? Olyan, mintha az egyedüllét elszigeteltsége szólítana meg. A lét néha elviselhetetlen súllyal telepszik ránk. Meggyötört lelkünk vágyik valamire, ami kihúzza a sötétségből, majd mikor ez megtörténik, nem tudja, mit kezdjen vele. Bonyolultan felépített szerkezetek vagyunk, mi, emberek.
Gyakran tör rám ez a fura, megmagyarázhatatlan érzés. Nem vágyom rá, de azért is bekopogtat, csak hogy észrevegyem, tennem kell valamit. Félek tőle, mert azt az illúziót kelti bennem, mintha egyedül maradtam volna, mindenki elhagyott, és az emberek elrejtőztek volna egy másik világban. Hiába hallom a hangokat, hiába látom a fényeket, elválasztanak tőlük egy fallal - egy fallal, ami átjárható lenne, de csak a megértés útján juthatsz át rajta.
Akkor jönnek ezek az érzelmek, amikor egyedül vagyok. A lelkem mélységes mélyéről bújnak elő. Sosem tudtam, mit kell velük kezdeni, végül megadtam magam: hadd jöjjenek. Elsöprő erővel rontanak rám, mint egy hadsereg. Kőkeményen ostromolnak, és sokszor meg is törnek - győznek. Ekkor a könnyek világa nyújt menedéket, és egy idő után megnyugszom.
Majd miután tiszta fejjel elkezdem kutatni a miérteket, rájövök, hogy nincs is mit tennem a fojtogató árnyak ellen. Hiszen így értem meg azt a fajta félelmet, ami az egyedüllét magányosságával párosul. Egyedül vagyok, vagy mégsem? El tudom fogadni, hogy van annál több, mint amit látok? Tudok bízni abban az erőben, ami sosem hagy el, ami nagyobb, mint én? Hiszek a lelkemben?
Minden embernek megvannak a maga érzései, amiket nem tud hova tenni. Én azt gondolom, meg kell próbálni szembenézni velük. Tudni kell beengednünk őket, és megélni a legrosszabb érzéseket is. Ekkor jönnek a fekete felhők zuhogó esővel, égszakadással, ami ugyan elborít egy időre, utána viszont minden kitisztul - minden friss és tiszta lesz. Megszáradsz a cseppektől, és végül tisztán látod, ami körülötted zajlik az életben.
Nem hitethetik el veled, hogy el vagy választva a boldogságtól. A döntés mindig a te kezedben lesz. Az, hogy miből mit veszel észre, senki máson nem múlik. Mit akarsz látni valójában? Ha majd észrevettél a jóból legalább egy kis szeletet, akkor az a kígyó, ugyanolyan hirtelen kúszik vissza a fűbe - és jóval mélyebbre -, ahogyan előbukkant. Maga után hagyva az érzést, ami kapcsolatot jelent a léttel...
Kovács Ildikó
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.