A szerelem a szélben sodródó virágszirmok tánca...

Az ismerőseim többsége ugyanazt vallja: ne legyenek hatalmas elvárásaink, mert túl válogatóssá válunk, és akkor mi marad a végén nekünk? A selejtje. Ezt azért tartom falsnak, mert én az a szerelemben örökké hinni és bízni tudó ember vagyok, akitől a racionálisan vagy negatívan gondolkodó emberek rosszul lesznek.

Ahogy peregnek a napok, néha én is belebotlok egy-egy negatív gondolatomba. Kizökkent a monoton napjaimból, a metró zajából, és arcon csap a felismerés: hiába a hitem a szerelemben, túl sokat kértem. Egy éve még talán gondolatfordultával rávágtam volna: "Nem! Nincs olyan, hogy egy nő sokat kér." Ó, én változó lelkem, két lábon álló hitem, milyen ingatag és mégis sziklaszilárd vagy! Bizony sokat kértem, és közben felháborodottan bizonygattam, mennyire egyszerű velem - pedig nem az, ahogy sokszor az élet sem egyszerű.

A magam érzelmi világához mérten értékeltem a másik szavait. Vártam, hogy áradjon, mint tavasszal a virágszirom hullása. Nem áradt, nem tette csodássá a napjaimat, és úgy éreztem, én is kifogyok a szavakból. Ordított bennem a vészjelző, olyan hangosan, hogy nem hallottam tőle a hangomat, nem értettem a másikat. Pánikszerűen ömlöttek belőlem a mondatok, hátha a másik ihletet kap tőle, de a fejemben eltervezett tökéletes beszélgetés helyett kiabálásokkal lett tele a padlás.

Mert bizony tele lett. Örök emlékül szolgál, hogy nem tudok kicsikarni olyat, ami az áhított személyben nem létezik. Ahogy én sem tudtam olyannal szolgálni, mely még nem vert gyökeret bennem, és nem volt, aki megmutassa, mi fán terem. Most már talán leszokok arról, hogy mumusként kezeljem az elvárásokat: félve, alig hozzáérve, ha pedig a fejem fölött érzem, akkor dúlva-fúlva, hisztizve.

Talán egyszer megtanulok ezek nélkül élni: úgy látni az embereket, amilyenek, nem gondolva bele se többet, se kevesebbet. Úgy hinni a szerelemben, hogy közben nem akarom megváltani a másikat. Elfogadom, hogy mindenki annyi, amennyi, és mérlegelem, ehhez mérten mennyire tudunk szerves részt képezni egymás életében. Ha pedig úgy alakul, hogy nem működik: hagyom, hogy ez a tudat végigfolyjon a bőrömön, ahogy a vízcseppek teszik zuhanyzás után, elidőzve a testem egy pontján, hogy aztán megszáradva örökké eltűnjenek...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock