Anyám a szemem láttára épül le, és én nem tehetek érte semmit...

Kimentem a temetőbe biciklivel, aztán meg mentem óvodába a gyerekért. Ma meggyes pitét sütök, mert dolog van. Én nem vagyok haszontalan. Csinálni kell. Még akkor is csinálni kell valamit, amikor nézem a tévét. Szerencsére az ingyen van az ilyeneknek, mint én. Egyszer majd kiszámolom, hogy mennyit spóroltam ezeknek. Jó az öregasszony a háznál!

Legközelebb pedig majd fiatal orvoshoz megyek. Azok jobbak, haladnak a korral meg a tudománnyal, nemcsak a pénz érdekli őket, hanem a fejlődés. Vagy mégsem... Az öreg orvos a jó. Tapasztalt, a kisujjában van a tudás, mert már többet látott. Kell, hogy legyen végre megoldás a vakságomra! Vagy csak nekem nem árulja el senki? Nem akarnak meggyógyítani? Szólok anyukának, hogy hozza ide a telefont, időpontot kérek.

Annyira rá akar állni a lábára, hogy hol közelebb helyezi a botot magához, hol távolabb, közben lyukat nyom a parkettába. Mondja, nyomja a botot, csinálni akarja, de nem mozdul. Az a jobb, amikor ezt nem veszi észre, mert képzeletben mindent tud: fejben főz, fejben biciklizik, fejben él. Ha időnként rájön, hogy egyedül már mozdulni sem képes, akkor kiabál, mérges. Rám haragszik érte. Nem ismer már meg, azt sem tudja, ki vagyok.

Ha közel megyek, elzavar. Szemét vagyok, aki csak a pénzét akarja, és most azonnal vigyem haza, mert "anyuka" várja. Azt sem érti, egyáltalán hogyan került ide. Miért rángatják el őt furcsa ismeretlenek idegen helyekre? Éhes is, majdnem mindig enne. Egy kis levest, meg kenyeret, valami édeset, aztán meg sósat. Nem bírom már, hiába az anyám...

Már megint ez a néni - gondolja fáradtan az orvos. - Kéthavonta hozzák hozzám. Én vagyok a "fiatal orvos", aki halad a korral. A másik hónapban az öreg dr. Szabóhoz viszik, mert az meg a tapasztalt. Hárman kísérik. Tolószékbe nem ül, mondta, hogy a múlt héten is itt volt, és felszaladt a lépcsőn, úgy emlékszik. A lánya meg az unokája kétoldalt támogatják, hátulról a fia tolja. Minden alkalommal megvizsgálom, és elmondom: az elmeszesedett látóideget nem lehet feléleszteni, hogy újra működjön. "Lehet még áttörés a tudományban" - válaszol.

Ráhagyom. Igen, ez lehet akár már holnap is. Igen, mi orvosok segíteni akarunk. Igen, azért van ez a kórház, hogy meggyógyítsuk. Igen, sokan kutatják, hogy ez a betegség mitől alakul ki. Azt mondja, tébécés lett a szeme. Mert amikor tizenöt volt, a családban sokan lettek azok, nagyrészük meghalt, és ahogyan ezt végignézte, neki meg a szeme lett beteg. "Igen, van ilyen" - mondom. Nyújtja a borítékot, elteszem, az ajtónál visszaadom a lányának.

Míg kifelé mennek, tűnődve nézek utánuk. Nem tudom eldönteni, melyiküknek lehet nehezebb - az idős nőnek, aki szellemileg már teljesen leépült, vagy a fiatalabbnak, akinek naponta el kell viselni a zavarodott anyja látványát...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock