Sokszor azt gondolom, talán rossz korban születtem. Nem találom a helyem ebben a felgyorsult világban. Fáj látnom, hogya 21. század milyen kíméletlenül a földbe döngölte a hagyományos értékeket: a tiszteletet, a becsületet, a toleranciát, a lovagiasságot. Utálom a Tindert - és a hasonló elven működő randiappokat -, mert tárgyiasítják az embert.
Olyan érzésem van, mintha eladandó áru lennék egy gigantikus húspiacon. Hány kiló vagy? Milyen magas vagy? Miért vagy itt? (A férfiak általában ugyanazokat a témákat járják körbe: sablonkérdéseket tesznek fel, amiket nagyon hamar meg lehet unni.) Ha nem felelek meg a "vevő" igényeinek, máris jöhet a következő portéka. Persze nem állítom, hogy minden pasi ugyanolyan, de sajnos azt tapasztaltam, hogy az online ismerkedő férfiakból egyre inkább kiveszett a romantika.
Az sem tetszik, hogy a virtuális platformokon minden csak a külsőségről szól: a gyorsan megszerezhető, instant örömökről. Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy mi történik körülöttem. Teljesen kiver a víz a lélektelenségtől, a durva hozzászólásoktól, az egész álarcosbáltól.
Ha két ember közös története azzal a szándékkal indulna, hogy egymás társai legyenek - nem pedig "kufirc pajtások", mindennemű felelősségvállalás nélkül. Az utolsó románcom egy évig tartott. Gyakran töltöttük együtt a hétvégéket, közös programokat szerveztünk, de hónapok múltán sem tudtam, hányadán állunk egymással. Az exem ragaszkodott a függetlenségéhez, a saját lakásához, ezért nem tudtunk újabb szintre jutni a kapcsolatunkban.
Nem ítélem el azokat, akik nem akarják lekötni magukat, de én máshogy vagyok összerakva. Képtelen vagyok hazudni és eljátszani a jégkirálynőt csak azért, hogy ne tűnjek "naiv libának". Számomra nem komfortos az online lét.
Nem akarom fotókon mutogatni a testemet - és webkamera előtt sem szeretnék pózolni, mint valami örömlány. Nem akarok olyan bunkókkal találkozni, akik az első randi végét az ágyban képzelik el. Akik csak magukról tudnak beszélni, nem törődve a másik igényeivel, és játékszernek használják a nőket.
Igazi pillanatokat szeretnék megélni. Váratlan találkozásokat. A tekintetünk huncut összevillanását, amikor - egy félreértelmezhetetlen mosoly után - úgy érzem, megtaláltam, akit kerestem. Talán túl sokat kérek. Talán túl régimódi vagyok. Olyan szerelemről álmodom, ami valóságos, mélységei és magasságai vannak - úgy, mint a kedvenc regényeimben...
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.